APÁCZAI CSERE JÁNOS MŰVELŐDÉSI HÁZ

Vissza

Az elhallgatás vége!

Emlékezés a kitelepítés 80. évfordulóján Solymáron

A történelem nem csupán évszámok és politikai döntések sorozata, hanem hús-vér emberek sorsa, generációkon átívelő traumák és elfojtott történetek szövevénye. Solymár, ahol a sváb hagyományok és a német nemzetiségi identitás a mai napig a település szövetének elválaszthatatlan részét képezik, különös súllyal emlékezik a kitelepítés 80. évfordulójára. A Német Nemzetiségi Önkormányzat (NNŐ) szervezésében megvalósuló programsorozat két olyan alkotást hoz el a Művelődési Ház színháztermébe, amelyek a solymári közösség számára nemcsak művészi élményt, hanem kollektív önreflexiót is kínálnak.

A solymári tekintet

A megemlékezés egyik legfontosabb pillére a Tiszta sváb című dokumentumfilm vetítése. Az alkotás mögött álló rendező, a nemzetközileg elismert Sós Ágnes neve összeforrt a hazai dokumentumfilmezéssel, de a solymáriak számára ő elsősorban a közösség tagja. A Budapest International Documentary Festival (BIDF) alapítójaként a világ legfontosabb történeteit hozza el Magyarországra, de ebben a filmben – alkotótársával, ifj. Petróczy Andrással – a saját közvetlen környezete, a „szomszédai” múltja felé fordult.
A kritika egységes abban, hogy a film ereje a nézőpontválasztásában rejlik. Nem egy száraz történelmi tablóval állunk szemben, hanem huszonéves fiatalok belső utazásával, akik ráébrednek: nagyszüleik és dédszüleik élete hiányzik a tankönyvekből. Solymáron ez a hiány különösen fájó, hiszen szinte nincs olyan tősgyökeres család, amelynek ne lenne egy-egy titkokkal terhelt története az elhurcolásról vagy a jogfosztásról. Sós Ágnes látásmódja itt a solymári és környékbeli tájakat, arcokat ruházza fel mélyebb jelentéssel. A film rávilágít az „elhallgatás veszélyére”: arra a néma félelemre, amely évtizedeken át meghatározta a sváb családok életét a településen. A néző tanúja lesz annak a folyamatnak, ahogy a fiatalok identitáskeresése végül közösségi élménnyé nemesedik, megmutatva, hogy a megismerés által a félelem láncolata megtörhető.

SOLYMÁR KÁLVÁRIÁJA SZÁMOKBAN (1946)
A solymári németek elűzetése a magyarországi kitelepítések egyik legfájdalmasabb fejezete.
Az 1941-es népszámláláskor a falu lakóinak több mint 90%-a vallotta magát német anyanyelvűnek.
A kitelepítés napjai:

1946. április 18. és 23.
Az elűzöttek száma:

Közel 2000 embert kényszerítettek elhagyni otthonát.
A célállomás:
A solymáriakat szállító vagonok többsége az amerikai megszállási övezetbe, főként Baden-Württemberg tartományba tartott.
Hátrahagyott értékek:
Több mint 500 házat és a hozzájuk tartozó földeket kobozták el a családoktól.

Közös sors a színpadon

A megemlékezés másik csúcspontja a pécsi Oberon Színház Bündeltanz (Batyutánc) című előadása. Bár a társulat Pécsről érkezik, az általuk színpadra vitt sorsok Solymáron is ismerősek. A magyarországi németek elűzetése után kevesen voltak, akiket ne érintett volna a vagyonelkobzás vagy a kitelepítés – Solymár lakossága pedig szinte teljes egészében elszenvedte ezt a traumát.
Az előadás különlegessége, hogy az alkotók maguk is érintettjei az elűzetésnek, így a darab nem csupán interpretáció, hanem hiteles tanúságtétel. A Bündeltanz dramaturgiája a rögzített improvizációkra épül, ami rendkívüli elevenséget kölcsönöz a játéknak. Amikor a színpadon a sváb zenei hagyományok felcsendülnek, a solymári közönség számára ez nem csupán néprajzi elem, hanem a saját ünnepeik, őseik ritmusa. A darab finom lélektani rajzokat kínál: a frontról hazavárt apa pipáját szívó lány vagy a szebb világról álmodó fiú története kísértetiesen emlékeztet azokra a helyi legendákra és családi anekdotákra, amelyek a solymári házak falai között maradtak fenn. A tragédia akkor válik kézzelfoghatóvá, amikor 1946-ban elindulnak a vagonok. A „batyu” szimbóluma Solymáron nem metafora, hanem a nagyszülők fájdalmas valósága, akiknek negyven kilónyi holmiba kellett belesűríteniük egy egész addigi életet.

A közösségi emlékezet ereje
A két program – a film és a színház – egymást kiegészítve ad teljes képet a 80 évvel ezelőtti eseményekről. A Német Nemzetiségi Önkormányzat választása azért is telitalálat, mert a nemzeti tragédiát helyi, emberi léptékre fordítja le. Sós Ágnes és ifj. Petróczy András szakmai elismertsége és solymári kötődése garancia arra, hogy a megemlékezés ne csupán a múltról, hanem a település jelenéről és jövőjéről is szóljon.
Az Oberon Társulat előadása pedig arra emlékeztet, hogy a művészet képes ott is megszólalni, ahol a szavak évtizedekig elakadtak. A „Batyutánc” nemcsak a fájdalomról szól, hanem a méltóságról is: arról, hogy bár a házakat elvehették, a kultúra és a származás tudata Solymáron is elidegeníthetetlen maradt. A solymári megemlékezés üzenete egyértelmű: a 80. évforduló nem csupán a gyász ideje, hanem a szembenézésé is. Ahogy a Tiszta sváb ajánlója fogalmaz: a történelemnek része vagyunk, és a mi feladatunk, hogy visszakeressük és újraéljük azt – itt, a saját otthonunkban, Solymáron.

Kiemelt kép: Részlet az Oberon társulat előadásából