A hónap műtárgya – április
Solymár első patikáját Kovács Pál gyógyszerész nyitotta meg 1908-ban. Ez a szecessziós bútorzattal berendezett gyógyszertár 1986-ig szolgálta ki a helyi patikusokat és vásárlóikat. A bútorok és a gyógyszerkészítéshez, valamint a vevők kiszolgáláshoz szükséges eszközök és berendezések 1987 óta színesítik a Helytörténeti Gyűjtemény anyagát. Áprilisra az itt őrzött, több, mint 250 patikaüvegből emeltünk ki egyet.
Ez a szögletes testű, átlátszó, rövid, széles nyakú patikai üveg egy hozzá tartozó csiszolt üveg dugóval záródik. Oldalán fehér színű, díszes pajzs alakú címke látható. Benne piros keretben piros betűkkel „Ipecacuanhae Rad. Pulv.”, azaz ipekakuána gyökér por felirat olvasható, fölötte egy piros kereszt. A gyógyszerészetben hagyományosan egy kereszttel jelölték az erős hatású szereket. A különféle keresztekkel való jelölés (egy kereszt – erős hatású szerek; két kereszt – mérgek; egy üres kereszt – altatók-nyugtatók; két üres kereszt – kábítószerek) egyfajta gyógyszerbiztonsági rendszer is volt, amelynek szabályozása kiterjedt a tárolásra, a rendelhetőségre, és a vényforgalom dokumentálására is. A solymári patikának is volt két, úgynevezett „méregszekrénye”. A kereszttel megjelölt szereket a patikus ezekben a zárható szekrényekben tárolta.
Bár a gyógyszergyárak hazánkban már a 20. század elején megjelentek, a vidéki patikákban még jó néhány évtizedig nem elsősorban kész gyógyszereket forgalmaztak. Maguk a patikusok készítették el a patikában őrzött hozzávalókból a betegek által kért, vagy számukra receptre felírt gyógyszereket a kiszolgáló térhez kapcsolódó laboratóriumban. Az ipekakuána gyökér porát sem ebben a formában árusították, hanem felhasználták a beteg számára megfelelő szer elkészítéséhez.


Az ipekakuána egy Brazíliában őshonos örökzöld félcserje. Megnevezése az itt őshonos tupi népcsoport nyelvén i-pe-ká-géne, azaz ‘útszéli növény, ami beteggé tesz’. Magyar nyelven leginkább hánytatógyökérként, vagy útszéli hánytatógyökérként emlegették. Ez a sötétzöld, ovális levelű növény fehér virágokat hoz, a bogyótermés pedig éréskor kékes-lilás színű. A legtöbb hatóanyag azonban nem a virágban vagy a termésben, hanem a növény gyökerében található meg, így ez a szürkésbarna színű, émelyítő szagú része kerül elsősorban feldolgozásra és használatra.

Az ipekakuána a feljegyzések szerint 1672-ben került először Európába, egy Legros nevű utazó hozta el a növényt Dél-Amerikából Párizsba. Gyógynövényként először vérhas kezelésére alkalmazták, köptető hatásának jelentőségét csak később ismerték fel. Az ipekakuána gyökere ugyanis alkaloidokat tartalmaz, melyek izgatják a gyomorban található receptorokat. Így a növényből készült szer kisebb dózisban köptető, nagyobb adagban hánytató hatású. Előbbinek köszönhetően légúti megbetegedések esetén használták, utóbbi hatása pedig mérgezések esetén volt jelentős a gyomor kitisztítására. A köptető és a hánytató dózis között azonban nagyon kicsi a különbség, ez az egyik oka annak, hogy a szer terápiás jelentősége erősen lecsökkent. Ma már nemigen használják.
Kiemelt kép: Ipekaukánagyökér-poros patikaüveg (Fotó: Helytörténeti Gyűjtemény)