MÚZEUMLÁTOGATÁS A KANAPÉRÓL
A kiállítások iránt érdeklődő, múzeumkedvelő közönségnek ma már nem feltétlenül kell kimozdulniuk otthonról ahhoz, hogy ismeretekkel, élményekkel gazdagodjanak. Egyre több múzeum készít ugyanis virtuális kiállításokat, amelyek segítségével otthon ülve, online barangolhatók be a kiállítóterek, ismerhető meg a múzeumokban őrzött kép-, tárgy- és fényképgyűjtemények értékes anyaga.
Vajon mi az a serfőzővíz? Hogyan zajlik a malátaroppantás? Mi az az ászokolás? És milyen a peches ember söre? A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum a Kunszentmártoni Helytörténeti Múzeummal együttműködésben rendezte meg Ez sör! című időszaki kiállítását 2017-ben. Az azóta az online térbe költöző tárlat a magyarországi sörgyártás történetét mutatja be a honfoglalástól kezdve napjainkig. Emellett átfogó képet ad a sörgyártás alapanyagairól és folyamatáról, valamint bepillantást enged a sörfogyasztás körülményeibe, szokásaiba és annak változásaiba a 20. században.

(Kép: magyarmuzeumok.hu)

(Kép: Dreher Söripari emléktár)
A sörfogyasztás szinte egyidős a civilizációval. Az egyik legrégebbi, sörre utaló lelet, amely egy szudáni ásatáson került elő, csaknem 7000 éves! Az első írásos emlékek erről az italról pedig az ókori Mezopotámiából származnak: az időszámításunk előtt 4000 körül született ékírásos táblák többek között sörkereskedelemmel kapcsolatos feljegyzéseket is tartalmaznak. Az idő múlásával olyan fontossá vált ez az ital, hogy több, mint 2000 évvel később Babilon város királya, Hamurapi híres törvényoszlopán már a sör minőségbiztosítására vonatkozó szabályokat is feltüntetett. Ebből az időszakból származik az a mondás is, mely a sörre, mint folyékony kenyérre hivatkozik.
Az ókori Görögország és Római Birodalom már kicsit másként tekintett a sörre – s ebben minden bizonnyal közrejátszott az is, hogy területeiken igen jó minőségű borszőlő termett. A sör fogyasztását barbár szokásnak tartották, hiszen az általuk lenézett germán és skandináv törzsek kedvelt itala volt. S valóban, a germánok egyenesen az istenek italának tartották a sört, a skandinávok pedig úgy vélték, a Valhallában, az elesett harcosok csarnokában a sör patakokban folyik majd.
Ugyan az 5. századra az egyre erősödő keresztény egyház Európában már több helyen próbált fellépni a nagymértékű sörfogyasztás ellen, a sörfőzés hagyománya mégis leginkább a kolostorokhoz kapcsolódik. A szerzetesek sokat javítottak a sörfőzés technikáján. Úgy tartják, a komló használatát is ők terjesztették el a sör ízesítéséhez, amit korábban mézzel, gyömbérrel és különféle fűszerekkel próbáltak megoldani. Egyes kolostorokban olyan mértéket öltött a sörkészítés, hogy a 14. században ezekből a tapasztalatokból táplálkozva alakultak meg a különféle sörfőző céhek is.

Egy különleges, a sörfőzéshez is kapcsolódó műtárgyat a solymári helytörténeti gyűjtemény is őriz. Ez a műtárgy pedig meglepő módon egy serfőző mesterségjellel díszített, a gyűjtemény udvarán megtekinthető sírkő 1736-ból. A mára erősen megkopott kövön bár nehezen, de kivehető a serfőző mesterség címerét is díszítő két, serfőzéshez kapcsolódó eszköz: a malátalapát és az úgynevezett viricsmerítő. Az elsőként idetelepülő svábok között tehát minden bizonnyal volt egy serfőző mester is.
Ide kattintva a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum virtuális kiállításán számos további érdekes és izgalmas információ és tárgy található. Elsősorban természetesen a magyar sörfőzés és sörfogyasztás történetéből, de a fentebb feltett kérdésekre is ott rejlenek a válaszok.
Tóth Piroska
Kiemelt kép: A kiállítás plakátja (Kép: MKVM)