APÁCZAI CSERE JÁNOS MŰVELŐDÉSI HÁZ

Vissza

„Fognak maguk még rólam tanítani a magyar irodalomban”

Márai Sándort kamaszként kicsapták egy kassai középiskolából, mert álnéven pályázni mert az egyik novellájával. Amikor búcsúzott az osztályától, a tanárra nézve azt mondta, hogy lesz még belőle tananyag a magyar iskolákban. Az április 11-ig tartó Márai-emlékévhez kapcsolódva, a solymári művelődési ház február 21-én – az író halálának évfordulóján – Hirtling István estjével tiszteleg a magyar írógéniusz, a polgári eszmék legjelentősebb hazai képviselője előtt. A Márai és a gasztronómia című estre jegyek a https://apaczai.com/2026/01/18/hirtling/ oldalon vásárolhatók, kedvcsinálóként pedig könyvtárosunk, Könyves Kata írását olvashatják.

Márai Sándor, a sokoldalú írófejedelem

Márai Sándor ízig-vérig polgári író, csökönyös humanista és mindörökké magyar, csaknem végigélte a XX. századot. Sokan ismerjük szívbe markoló elégiáit, a „Halotti beszéd”-et, vagy a „Mennyből az angyal”-t. A magyar földből 1948-ban kiszakadni kényszerült, idegen földekbe gyökeret verni nem tudó és nem is akaró Márai („Tűrd, hogy már nem vagy ember ott, csak osztályidegen, Tűrd, hogy már nem vagy ember itt, csak szám egy képleten”) versei a sötét tónusokban egyébként sem szűkölködő magyar költészet legmegrázóbb alkotásai közé tartoznak. Bár versei formailag is hibátlanul tükrözik vissza a lélek változó lüktetését: a játékosságot, a sűrű szenvedélyt, a magánakvaló magányt, a szívettépő szenvedést, nem, illetve nem csak költőként vált naggyá, hanem mindenekelőtt prózaíróként.

Prózai művei közül a „A gyertyák csonkig égnek” c. műve aratta a legnagyobb sikert. Ez egy klasszikusan tömör, tudatosan szerkesztett, kiváló nyelvezetű, művészi eleganciával megírt, egyedi megoldásokban bővelkedő kisregény, amely filozófiai és morális tükröt tart a mindannyiunkban kisebb-nagyobb hőfokon izzó „parazsak” elé (barátság, szerelem és gyűlölet, hűség és árulás, kötelesség, boldogság, bosszú és megbocsátás) egy nem szokványos szerelmi háromszög, egy nagyon különleges love story keretében. A kisregényt csaknem félszáz nyelvre fordították le, készült belőle két filmváltozat (német és magyar), valamint színházi és táncszínházi adaptáció is.

A magyar irodalom számos, vagy inkább összes kiválósága felismerte a gasztronómia fontosságát, az ételek identitásmegőrző, hangulatjavító, stresszoldó, közösségteremtő és megtartó szerepét, és hódolt a kulináris örömöknek. Többek között Márai Sándor is. Nyáry Krisztián az „Így ettek ők” c. könyvében így ír erről: „Márai Sándor, aki ifjúkora utazásai és kényszerű emigrációja idején végigette a világ legfontosabb konyháit, kipróbálta a legjobb párizsi, berlini, római és New York-i szakácsok és távoli falvak fogadósainak különleges fogásait, valójában ezekre a békebeli magyar ízekre vágyott egész életében.”

Az ízek az idő díszes emlékdobozai: megőrzik azt, amit a történelem elfelejt. Az emigrációban különösen felértékelődik ez a szerep: az étel az egyik utolsó kapocs az otthonhoz, amely már csak az ember emlékeiben él tovább. Alapvetően a könnyű és egyszerű ételek közül kerültek ki Márai kedvencei. A soproni fűszeres kolbász, tormás sonka és liptói túró mellett a bácskai abált szalonna is közéjük tartozott, de nagy hangsúlyt fektetett a zöldfélékre is. „Többet, sokkal többet élni fűvel, növénnyel, gyümölccsel – vallotta. – Kevesebbet, sokkal kevesebbet zsíros és fekete hússal! Sok halat enni, s mindennap rozskenyeret.”

„A somlói borban a magyar legnemesebb tulajdonságai élnek: keleti bölcsesség, nyugati műveltség.” A képzeletbeli diófa alatt üldögélő író és vendégei a tájban gyönyörködve kortyolják majd a bort, és hozzá kóstolják a felvidéki juhtúrót. „Irodalomról csak akkor esik szó közöttünk, ha legalább ezeréves, s borról csak akkor, ha legalább ötéves, nem akarunk már bosszút és elfeledtük azokat is, kiknek egykor nem akartunk megbocsátani. Óvatosan ejtjük a magyar szavakat, melyek egyidősek e tájjal.”

„Itt ülök majd egy padon, háttal pincémnek, ahol boraim pihennek, a kecskelábú asztalnak könyökölve – tervezgette öregkorát a 40-es éveiben járó Márai Sándor. A hordók dongáira krétával írom fel az évjáratot és a bor nevét. Lesz három hordó rizlingem, ez már bizonyos.” A rizling kapcsán arról elmélkedett, hogy ez a bor „olyan, mint a kenyér”, általános és megbízható, majd hozzátette: „Mikor a rizlinggel is baj lesz Magyarországon, én már nem akarok élni.”

Egy korabeli legenda szerint a híres-nevezetes Gundel-palacsinta tulajdonképpen a Márai család találmánya. 1940-ben egy sikeres színházi bemutató után a Gundel Étteremben tartott bankett szenzációja Márai feleségének, Lolának a palacsintája volt. A dióval, cukrozott narancshéjjal és mazsolával töltött csokoládés palacsinta Gundel Károlynak is annyira ízlett, hogy „Márai palacsinta” néven állandó étlapjuk kínálatára is felvette, majd később saját nevén „fogadta örökbe”.

Matzner Ilona és Márai Sándor
(Fotó: Arcanum Digitális Tudománytár / Magyar Hírlap)

Ki volt Márai Sándor? A csodálatos, finom szövetű, szívet-lelket simogató, okos „Füves-könyv”-ben így vall önmagáról: „Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam, és az értelem egy szikrája világított az én homályos lelkemben is. Láttam a földet, az eget, az évszakokat. Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat. A földön éltem, és lassan felderültem. Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatos, rendjén való és egyszerű! Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb? Nem történhetett. Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. Más és jobb nem is történhetett velem.”    

Balogh Istvánné (Könyves Kata)

Kiemelt kép: Márai Sándor dolgozószobájában, Budapesten (Petőfi Irodalmi Múzeum)