Helyzetjelentés Babos Zsili Bertalan solymári műterméből
Babos Zsilit amikor bő 20 éve megismertem, saját gyermekkori rajzainak parafrázisait festette. A Képzőművészeti Egyetemen készült diplomamunkájára festő és tervezőgarfika szakon, már amikor épp nem lomtalanításokat vagy a Bakancsos úti piacot járta kincseket kutatva. Ilyenkor képkeretet, bélyeggyűjteményt, régi fényképet, összetört babát, izgalmas színű bútor darabokat, szánkót éppúgy magával cipelt minden mennyiségben, mint a 60-as évekből származó kaucsuk és gumi állatfigurákat, törött porcelán darabokat, matchboxokat. És persze a pléh autókat. Leginkább a pirosakat kereste. Ezekből – József körúti otthonában s műtermeiben –, avatatlan szemnek átláthatatlanul rendszereződtek a végtelen gyűjtemények. Ezek egy része ma már kávézők eneteriőreként, bárpultokba építve teremt színes fraktálvilágokat, univerzumokat. De vannak olyanok, amikből nem lett közkincs, belőlük évek, sőt évtizedek után születtek szobrok.


A napokban mesélte lelkesen, hogy a még 2012-ben a berlini Mauerpark piacán talált teáscsésze töredékek végre megtalálták a helyüket, és egy a Matisse Körtáncát idéző kompozícióban leltek talán végső nyugalomra. Zsili megérkezni látszik oda, amire régóta készül. A 20 éven át gyűjtött porcelán és mozaik gyűjteményét rendezi új alakokba.
– A kisapáti műhelyemben épp egy olyan sorozaton dolgozom, amit még nem nagyon láttam az életben. Nekem is óriási kihívás, mert minden eddigi technikai tapasztalatomat bele kell raknom: hegesztett vas alapra építek makettvázat, arra formálok 3D alakokat, figurákat. Mindegyik egy-egy talán létező, de inkább kitalált karakter alapja. Ezeket csemperagasztóval vonom be és bele formázom a világ minden részéről gyűjtött, törött darabokat, kincseket. A vietnámi Hue császári palota udvaráról kimentett törött kis csempék, cserepek éppúgy benne vannak, mint az igazán nemes kristályok, vagy a természetben talált kövek. A számomra legérdekesebb darab talán egy a szicíliai tengerpart homokjában lelt, kaviccsá visszacsiszolódott porcelán szoborfej. Van ami autóból kinyúló alakot formál majd a végén, van ami mellszobor, vagy épp nagyon figurális dombormű lesz.
Úgy érzem ez a sorozat a technikai fejlődésem csúcsát is jelenti. Szobrászatilag is egy végleges, kemény masszív materialista dolog- nem egy olyan instálláció, amit elfúj a szél, hanem egy öröknek tűnő forma. Jó nehéz.. Formailag megvan a saját utam, kutatási területem. De most a grafikai igényemet és a szabad festészeti gesztusokat forgatom szobrászatba, csatolom össze egésszé az aprólékosságot, esetlegességet és meditatív folyamatokat, randomitást. És ez borzasztóan érdekes. Azért is örülök nagyon, mert nem halogattam életem végéig azt, amire húsz éve készülök. Végre megcsinálom.



– A Csendes Létterem plüssökkel teleszögelt falai, a Szatyor Bár falra függesztett autóban suhanó, műemléknek nyilvánított Ady és Léda kompozíciója, a Holdudvar 5×4 méteres óriás mural festményei – megannyi lenyomata Zsili burjánzó alkotói gesztusának. És hordozója annak a csoportban eltöltött 10–15 éves alkotó folyamatnak, melynek során Budapest kreatív romkocsmái, létterei megteremtődtek. Ez a mozaikszobor sorozat akkor azt is jelenti, hogy vége a belsőépítészeti korszaknak?
– A térrendezés még mindig nagyon érdekel, de most igen, mindent ennek a szobrász/festői alkotásnak rendelek alá. Nem osztom agyon magam, nem vállalok generálkivitelezési munkát. Bár most is van egy két hely pl. a Big Fish, amiben készítek egy új muralt és a Keksz is újraéled, ide is festek egy falat. De itt csak festek, szabadon megy a játék, ami inkább lendületbe hoz, mint hogy elvegyen belőlem.

– Nézem a Krumpliló című mellszobrot, ami talált csövekből, vállfákból kapcsolódik össze. Zsili solymári műterében a dobozba sorolt fa álarcokat válogatjuk. Merőben más világ ez, mint az aprólékosan kidolgozott Mítosz festmény fraktálvilága, itt spontán gesztusokból feldobott figurák kelnek életre. Hogy tudtad megállni, hogy őket nem csináltad túl, nem bonyolódtak tovább?
– A festményeimen nemcsak ilyen gyermeki kifejeződések vannak, de tudod, próbálok törzsi, sőt civilizáció/ember előtti korokhoz is hozzányúlni, vagy a sámán kultúrából merített érzeteket is megfogalmazni. Ez a faszobor-maszk egy formai kifejezése ennek a törekvésnek. Mintha lenne egy nem létező, hatodik vallás, amit megidézek. Minél kevesebb eszközzel akartam teremteni: isteneket, princípiumokat megjeleníteni. Ezekre ha ránézel, rögtön leképeződik egy érzet. Azonnal tudod, hogy ez most egy pozitív karakter – egy tündér, egy angyal –, vagy ördögi szereplő. Nem volt meg bennem a végtelenségig való cizellálásra az igény, mert ez az egyszerűségében működik. Minél kevesebbet nyúltam hozzá, annál őszintébbnek éreztem. Így születtek meg ezek az alap személyiségek, karakterek, amik azt hiszem mindannyiunkban bennünk vannak. Még nem is állítottam ki őket együtt soha.
– S mond keresel még kincseket?
– Keresek keresek, de már jóval kisebb lendülettel. Megteltek a gyűjtőhelyek, az apukám maglódi háza, ami mindent elnyelt, pár éve leégett. Utána próbáltam néhány évig a buddhista megtartóztatást gyakorolni, hogy mindent elengedünk, ülünk egy minimál japán szobában, ahol csak egy „tatuin van, vagy beduin”. De én a tárgykultúrában élek, amit imádok és ebből is indul ki a művészetem. Folyamatosan kell, hogy lássam ezeket a tárgyakat, hozzájuk nyúljak, továbbgondoljam őket. Úgyhogy most szobrászműhelyet keresek. Ezt már nem bérelni akarom. 10–20 évre tervezek, szobrokkal költözni meg borzasztó. És kidobandó dobozokat sem akarok magam után hagyni, amik tele vannak más számára érthetetlen tárgyakkal, úgyhogy most feldolgozás van.
Zsili belső univerzumából ízelítőt február 14-én kaphatnak. A farsangi forgataghoz, busó járáshoz, és hol hordozott, hol letett szerepeinkhez számtalan szálon kapcsolódó lényekkel a Művelődési Ház kiállítóterében 17 órakor kezdünk ismerkedni. A kiállításon Pagonyi András zongorista, és tangóharmonikás zenéje kalauzol végig minket.
Várunk mindenkit szeretettel!
Kinter Alexandra
Fotók: KUNSZT Alapítvány, Klárik Dániel