Solymári Férfikórus

A KÓRUS TÖRTÉNETE

Solymár első férfikórusát 1885-ben Hugo Laurösch osztrák mérnök alapította, aki 1913-ig hazájába való visszatéréséig volt a kórus vezetője. A kórus 1932-ben vette fel a Cecília Dalkör nevet és 1946 tavaszáig működött. Ekkor a tagok nagyobb része kitelepítés sorsára jutott, így a kórus működése megszűnt.
Magyar Ferenc kezdeményezésére és Kelemen Istvánné (Gréti néni) általános iskolai énektanár segítségével 1969. január 30-án a kórus újjáalakult.
1977-ben vette át a karnagyi feladatokat Kempelen Tünde a kultúrház akkori igazgatónője, aki a férfikórus közreműködésével megszervezte a Solymári Zenei Hetek hangversenysorozatát. 
A rendezvénysorozat a mai napig is működik Bárdos Lajos Zenei Hetek néven, Budapesti székhellyel.

1984-ben Marosi Albert lett a kórus szakmai vezetője aki 1987-ben bekövetkezett tragikus haláláig volt karnagyunk.
Őt Korsósné Havasi Cecília követte és vezette tovább a kórust 1989 januárjáig.
1989 februárjától lett kórusunk karnagya Gerenday Endre, és állandó segítője Gerenday Ágnes, akik 16 éven át feleltek a szakmai munkáért.
2005-től kórusunk karnagyai Tóth Árpád és Juhász Diána. 2012-től Tóth Árpádot Fábián Attila váltotta fel a kórus élén.

Kórusunk rendszeresen részt vesz minősítéseken. Első alkalommal 1971-ben (május17.) Vácott bronzkoszorút, legutóbb 2009. május 24-én Hangverseny Kórus minősítést ért el. Három alkalommal vettünk részt kórusversenyeken, ahol a férfikarok között egyszer ezüst, kétszer pedig bronz fokozatot értünk el.

A férfikórus 1986-ban szerepelt először Németországban, Öhringen városában. E látogatás alkalmával kerültünk kapcsolatba Wüstenrot községgel, ahová az GV Sängerlust meghívásának eleget téve látogattunk el. Ez a látogatás nagyban hozzájárult a két község közti partnerkapcsolat kialakulásához.

Kórusunk több alkalommal járt külföldön, így szerepelünk már Ausztriában, Erdélyben, Felvidéken, Hollandiában, Olaszországban, Izraelben és többször Németországban.

1990-ben a Solymári Férfikórus a Helytörténeti Társasággal közösen újjáélesztette a Hősök Napját, amely minden év május utolsó vasárnapján kerül megrendezésre. Az évek során a Hősök Napját a község hivatalos ünnepei közé sorolta.

Szép hagyományt teremtett a kórus a pünkösdvasárnapi műsoros délutánok megrendezésével,  melyre az utóbbi években vendég kórusokat is meghív.

Az újjáalakult Férfikar első elnöke 1989-ben bekövetkezett tragikus haláláig Pappert Ádám volt. 
Őt követte Szirmai János, aki 1985-től 20 éven át volt kórusunk vezetője. Tőle vette át Férfikarunk vezetését 2005-ben Wenczel Mihály.

Végezetül szeretnénk megköszönni Solymár Nagyközség Önkormányzatának, a Német Nemzetiségi Önkormányzatnak, valamint cégeknek és magánszemélyeknek eddigi anyagi támogatását, valamint otthonunk, az Apáczai Csere János Művelődési Ház és a Hunyadi Mátyás Általános és Művészeti Alapiskola vezetőinek és munkatársainak segítségét.

Próbaidőpont: hétfő 19.00-21.00

Blog: http://solymariferfikorus.blogspot.com/