APÁCZAI CSERE JÁNOS MŰVELŐDÉSI HÁZ

Vissza

Újbor, libasült, lampionok – Márton-napi hagyományaink

„Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik” – tartja a mondás. Így hát nem is csoda, hogy november 11-én hazánkban országszerte szokás volt a lakomák rendezése. És mivel „A bornak szent Márton a bírája”, ezekhez a lakomákhoz bőven fogyott az újborból is. Úgy tartották, minél többet isznak, annál több erőt és egészséget isznak magukba. Solymáron pedig úgy gondolták, azért ezen a napon kell az újbort megkóstolni, hogy következő évben is jó termés legyen. De miért éppen liba? És hogyan kapcsolódik Márton napjához a mára egyre inkább elterjedt lampionos felvonulás?

A legenda szerint – melyet azóta több kutatás is igazolt – Szent Márton 316-ban, vagy 317-ben született a mai Szombathely területén, ahol akkoriban a Római Birodalom Pannónia tartományának Savaria nevű városa állt. Egy római elöljáró fiaként egyértelmű volt, hogy ő is a római császárt fogja szolgálni. Még császári katonaként, a franciaországi Amiens városában egy hideg téli estén a jószívű Márton odaadta meleg köpenyének felét egy nélkülöző koldusnak. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában – ez pedig egész életét megváltoztatta. Márton megkeresztelkedett, misszionáriusként kezdett tevékenykedni, és jóságáról már életében legendák keringtek. A monda szerint, amikor püspökké akarták szentleni, az alázatos Márton a küldöttek elől a ludak óljába bújt. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, így elárulva rejtekhelyét. Mártont 371-ben püspökké szentelték és haláláig, 398-ig Tours-ban segítette a rászorulókat.

Simone Martini: Szent Márton és a koldus

Akár így is kapcsolódhatnak a libák Márton napjához, de ismerünk egy ennél prózaibb magyarázatot is. A római korban a téli évnegyed kezdő napja november 11-e volt, ekkor hagyományosan nagy lakomát tartottak az új termésből és az újborból. Általában ludat, vagyis Mars hadisten szent madarát fogyasztották, ami latinul „avis Martis” (Mars isten madara). Ebből lett aztán népies szófejtéssel „Márton madara”, s így kerül azóta is Márton napon libasült az asztalokra. Az étkezés során a liba mellcsontjából szokás volt az időjárásra is jósolni: ha a csont fehér és hosszú volt, havas telet, ha viszont barna és rövid, sáros téli hónapokat jelzett.

Vesszőhordásra induló pásztorok a Nógrád megyei Őrhalmon (Kép: Néprajzi Lexikon)

A néphagyományban Márton napja a pásztorok számára is különösen jelentős volt. Ezen a napon ugyanis felkeresték a gazdáikat, vagy akár más házakat is, kezükben sokágú, ha volt rá mód, még lombos vesszőkkel – ez volt Szent Márton vesszeje. Köszöntőket mondtak, s a vesszőkből a gazdáknak is adtak, hogy tavasszal majd azzal hajtsák ki a jószágot a legelőre. A gazdák cserébe ételt, ajándékokat adtak a pásztoroknak, vagy pénzben megfizették az úgynevezett bélesadót vagy rétespénzt. Azt is tartották, ahány agú Szent Márton vesszeje, annyit malacozik majd a disznó.

Szent Márton tisztelete persze nem csak a népi hagyományokban jelent meg, és nem csak hazánkra volt jellemző. Szent István királyunk tisztelete jeléül a zászlaira a hadvezér Márton képét festette. S mivel a hagyomány szerint a szent egy álomban a király és az ország védelmére sietett, Szűz Mária mellett Szent Mártont is tisztelték az ország patrónusaként.

Szent Márton tüze és lampionok (Kép: ilovedunakanyar.hu)

Német nyelvterületeken hagyományosan fáklyás felvonulásokat tartottak és Márton-tüzeket gyújtottak november 11-én. Ehhez az eseményhez gyakran Szent Márton és a koldus történetének eljátszása is kapcsolódott. Ebből alakult ki aztán a 19. század elejére a ma újra egyre nagyobb népszerűségnek örvendő lampionos felvonulás: a résztvevők Szent Márton emlékére a jó cselekedeteket szimbolizáló fényt igyekeznek eljuttatni mindenkihez.