APÁCZAI CSERE JÁNOS MŰVELŐDÉSI HÁZ

Vissza

Solymári X-akták – Asszony a hóban

Aki az 1990-es években szocializálódott, annak ismerősen csenghet David Duchovny (Mulder) és Gillian Anderson (Scully) neve. Ők voltak az X-akták (The X-Files) című televíziós sorozat főszereplői, akik epizódról epizódra különböző megmagyarázhatatlan égi és földi jelenségek után nyomoztak tudományos és áltudományos módszerekkel. Magyarországon 1995-ben nagyot durrant a széria, generációs élményként vonult be a magyar popkultúrába. Az amerikai kultsorozat tizenegy (!) évadot élt meg, és egész nemzedékek számára tette fogyasztható szórakozássá a megmagyarázhatatlan jelenségek világát.

A kísértetektől a földönkívüliekig, a különös véletlenektől az összeesküvés elméletekig szinte minden new age-es klisé belefért ebbe a világba, ahol a racionalitás és a képzelet határmezsgyéjén azon izgulhatott mindenki, hogy vajon összejön-e a két főszereplő vagy sem. Nem csoda, ha éppen ez a generáció kapta fel a fejét 2026 tavaszán arra a hangzatos kormányzati hírre, miszerint az amerikai védelmi minisztérium folyamatosan nyilvánosságra fogja hozni az állítólagosan igazi X-aktákat. Az átláthatóság jegyében meghozott kormányzati intézkedésről természetesen azóta sem lehet pontosan tudni, hogy ez pusztán hangzatos PR fogás a Trump-kormányzat részéről, vagy valódi nyitottságot tükröz a téma iránt a legmagasabb szinteken. Ezt nem mi fogjuk eldönteni, mindenesetre az ötlet érdekességére való tekintettel most mi is kedvet kaptunk, hogy megnyissuk a mi kis “X-aktáinkat”. 

Mielőtt valaki túl komolyan venné, első “ügyiratunknak” T. Pandur Judit magyar kortárs novellaíró rövid történetét választottuk, amelynek középpontjában Solymárt találjuk. Az isaszegi “Alkotók Költők Írók Klubjának” egykori tagjáról érdemes tudni, hogy több önálló elbeszéléskötetet írt, számos folyóiratban, illetve internetes irodalmi közösségben publikált. Írásaiban leginkább hétköznapi élethelyzetekkel, emberi sorsokkal, különös eseményekkel foglalkozik. A 2017-ben megjelent “A kék kötényes rejtélye” című kötetében egy 2012-es solymári látogatásának furcsa történetét meséli el. Az írónő saját, különös élményére természetesen lehet találni racionális magyarázatot, de számunkra inkább az okozott meghökkenést, hogy midezt Solymáron élte át.   

T. Pandur Judit

Az írónő elbeszélése szerint egy alkalommal rendezvényre hívták Solymárra, a művelődési házba. Megkérte férjét, hogy nézze meg az útvonalat a Google Mapsen, és nyomtassa ki [2012-ben ez elterjedt utazási szokásnak számított]. Időben elindultak, hogy kényelmesen és problémamentesen ide érjenek, ugyanis híresek voltak arról, hogy nagyon hamar képesek eltévedni. Hétvége lévén valóban korán meg is érkeztek, de nem találtak itt semmilyen rendezvényt és a Templom tér 25. szám alatt sem találtak művelődési házat. Egy járókelő útbaigazítása után végül idővel maguk is rájöttek, hogy nem Solymárra, hanem Pomázra érkeztek meg. A férj persze szabadkozott, de nem volt idő a mentegetőzésre, sietniük kellett Solymárra, hogy odaérjenek kezdésre. Egy újabb útbaigazítás után villámgyorsan nekiiramodtak településünk irányába. 

Judit és férje furcsállotta, hogy a településre érvén szinte egy teremtett lelket sem láttak, mígnem véletlenül éppen abba az utcába kanyarodtak be (vélhetően a József Attila utcába), ahol egy buszmegállóban álldogáló nénike útbaigazította őket. Megérkezésükkor Juditnak bizarr érzése támadt, hiszen a rendezvény kezdetére pontosan odaértek, egy ekkora késés után.

A rendezvényt követően beszálltak az autóba, de ismét tanácstalanok lettek, hogy merre induljanak hazafelé. Ekkora már besötétedett, az utcák teljesen elnéptelenedtek, hideg is volt, nagy havazás várta őket. Judit már azon tanakodott magában, hogy becsenget valahová útbaigazításért, amikor egyszer csak megint egy nő bukkant fel az autójuk mellett a járdán. Roppant furcsának találta, mert nem látta, honnan érkezett, és azt sem, hogy melyik házból jött volna ki. Lehúzta a kocsi ablakát, és megkérdezte, merre kell menniük. A nő készségesen magyarázni kezdte, hogy előbb erre, aztán arra, majd amarra, végül emerre. 

Templom téri hangulat este, télen

Judit nem ismerte Solymárt, a sötétben az utcatáblákat sem lehetett túl jól kivenni, így az útbaigazítás számára túl bonyolult volt. Az ismeretlen asszony ezt látva felajánlotta nekik, hogy ha elviszik a buszmegállóig, útközben megmutatja a helyes irányt. Úgy is lett, a nő beült az autóba, és menet közben mutogatta, hogy merre, mikor forduljanak. Judit várta, hogy egyszer csak megszólal majd: na, itt a buszmegálló, most kiszáll. De nem szólt. Már elhagyták Solymárt (vélhetően a Külső-Vasút utca irányába). A vaksötétben az úton haladva csak az útszéli hó világított különös atmoszférát biztosítva a történéseknek. 

Utasuk egyszer csak jelezte, hogy a következő elágazásnál jobbra kell fordulniuk, mert az vezet hazafelé, ő pedig most kiszállna. Megálltak, elköszöntek, és bekanyarodtak a megadott útra. Ekkor Judit megkérdezte a férjétől: látott-e ott valamilyen buszmegállót? Egyikük sem látott. Ekkor megszólalt benne a lelkiismeret: hát mégsem hagyhatják ezt a kis nőt a néptelen országúton! Elhatározták, hogy visszatolatnak, és elviszik valamilyen lakott helyre. Ez a legkevesebb, amit megtehetnek érte, amiért segített.

Alig néhány métert tolattak, így pillanatok alatt visszaértek. Kiszálltak, körülnéztek, de az asszonynak nyoma veszett. Se nő, se buszmegálló, se egy ház, még az országút is teljesen néptelen volt. Kiabálni kezdtek utána, hogy jöjjön elő, szívesen elviszik, ahová mennie kell. Senki sem válaszolt. Mintha a föld nyelte volna el abban az egyetlen percben! Még keresgélték egy darabig, de hiába. Csak a szél fütyült a mezők fölött. A házaspár napokig nem tudott napirendre térni a történtek felett. Hová tűnhetett az ismeretlen nő? Judit végül arra a gondolatra jutott, hogy talán valamelyikük őrangyala mutatkozott be személyesen… Egyetlen dolgot sajnált: „Kár, hogy nem kérdeztük meg legalább a keresztnevét!”

Hogy mi történhetett valójában azon a téli estén, azt aligha fogjuk megtudni. Ahhoz az irányelvhez mindenképpen tartjuk magunkat, hogy az efféle történeteket érdemes kellő távolságtartással kezelni, hiszen a személyes élmények és azok különböző magyarázatai nem feltétlenül vezetnek objektív igazsághoz. Számtalanszor bebizonyosodott az is, hogy sokszor egyáltalán nem szükséges minden különös jelenség mögött természetfeletti magyarázatot keresni. Ugyanakkor ennek ellenkezője is érvényes: a mindenáron való ésszerűsítés sem feltétlenül célravezető. Ezek az elbeszélések inkább önmagukban értékesek, ettől válnak X ügyiratokká. 

Ha netán olvasónknak is vannak hasonló furcsa élményei Solymárról, szívesen fogadnánk olvasói levélként. Rövid történeteket, élményeket várunk, legyen szó megmagyarázhatatlan találkozásról, különös véletlenről, régi helyi hiedelemről vagy akár egy családban nemzedékek óta mesélt furcsa esetről. Nem az a célunk, hogy mindenáron igazoljuk vagy cáfoljuk ezeket az élményeket, hanem hogy összegyűjtsük és megőrizzük a település folklórjának ezen kevésbé ismert, jelenkori történeteit is. Ha tehát Önnek van solymári X-aktája, ossza meg velünk! (E-mail cím: szepsolymar@gmail.com)

– MT –

Forrás: 
T. Pandur Judit: A kék kötényes rejtélye (2017), „Különös történet”, 6–8. oldal.