Sírkő
Mindenszentek ünnepéhez és a halottak napjához közeledve egy, a gyűjteményben őrzött, 18. századi sírkövet választottunk a hónap műtárgyának. Ez a solymári temetőből származó, rác típusú, tetején keresztet formázó, alján szív alakú sírkő az egykori Johannes Rutnernek készült. Ő minden bizonnyal az első sváb betelepülők között érkezhetett Solymárra, hiszen a sírkő német nyelvű felirata szerint 1756 július 22-én hunyt el.
Az elhunyt szeretteink nyughelyét jelölő, illetve azok emlékét őrző sírjelek, vagy síremlékek szinte egyidősek az emberiséggel. Már az ősi kultúrákban is törekedtek arra, hogy valami módon emléket állítsanak az elhunytaknak, akár különféle fizikai objektumokkal is segítsék az ő túlvilági útjukat, megnyugvásukat, megőrizzék őket az örökkévalóságnak. Az idők során ezeknek a sírjeleknek a funkciója sokat változott – már nem csak azt jelezték, hol és esetleg ki nyugszik, hanem különféle módokon akár azt az üzenetet is hordozhatták, milyen vallású, kultúrájú, nemű, korú, nemzetiségű volt az illető.

A sírkő ma a múzeum udvarán (Kép: Helytörténeti Gyűjtemény)
Magyar nyelvterületen a paraszti világban sokáig a különféle, fából készült sírjelek – keresztek vagy fejfák – állítása volt általános. A sírkövek és kőből faragott sírkeresztek állítása csak a 18. században jelent meg, a falusi és mezővárosi temetőkben azonban ekkor még csak nemesi, polgári sírokon voltak láthatók. A sírkő és síremlék állítás főúri-polgári szokása indította el aztán szép lassan a paraszti sírkőfaragás gyakorlatának kialakulását.
A solymári temetőben ezzel szemben azt láthatjuk, hogy már a 18. század elején, az első sváb betelepülők is sírköveket állítottak elhunyt szeretteiknek – így valószínű, hogy ezt a szokást az óhazából hozták magukkal.

A múzeum udvarán lévő sírkövek egy 1980-as évekbeli képeslapon (Fotók: Csobaji Előd)
A síremlékek között sajátos csoportot alkotnak a szív alakú, kőből készült sírjelek, amilyet a hajdani Johannes Rutnernek is állítottak. Ezek a szív alakú sírkövek a barokk korban jelentek meg, hazánkban főként a Kisalföldön, a Fertő környékén és a Balaton-felvidéken, más területeken pedig a jezsuiták vonzáskörzetében fordultak leginkább elő. Katolikusok és reformátusok is állítottak ilyeneket, de míg az utóbbiak egyszerűen szív alakúra formálták a sírkövet, addig a katolikusok a jel kétharmadát kitevő táblát alakították szív formájúra, középen pedig keresztet faragtak a tetejére. Ilyen a múzeumban őrzött sírkő is, melynek kissé már nehezen olvasható, teljes felirata: „AL HIER RUET TER JOHANNES RUTNER IN TEN 22 JULI 1756”. Azaz itt nyugszik Johannes Rutner, meghalt 1756 július 22-én. A felirat készítője a szavakat nem választotta el egymástól, az N betűket következetesen fordítva véste. A kereszt végeit díszesre faragták, s mindegyik végébe egy-egy további kis keresztet is véstek.

A sírkövek hósapkában, 2026 januárjában (Kép: Helytörténeti Gyűjtemény)
A sírkő eredetileg természetesen nem a múzeum udvarán, hanem a solymári temetőben állt, ahol az elhunytat elföldelték. 1977-ben azonban egy nagyobb lélegzetvételű megújítás, rendezés kezdődött a temetőben, melynek során a legrégebbi, már azonosíthatatlan, illetve rokonok által már nem látogatott sírokkal teli temetőrész felszámolásra került. Ennek az intézkedésnek sajnos számos, eszmei és helytörténeti értéket képviselő sírkő áldozatul esett. A gyűjtemény akkori vezetőjének, Dr Jablonkay Istvánnak azonban sikerült a legrégebbiek, legértékesebbek közül néhányat megmenteni, melyek azóta a múzeum udvarán láthatók. Ezek közül való az október hónap műtárgyának választott sírkő is.