APÁCZAI CSERE JÁNOS MŰVELŐDÉSI HÁZ

Vissza

A hónap műtárgya – augusztus

A Magyar menyasszony című kiállítás keretezett menyasszonyi koszorúkat bemutató részlete (Kép: Major Kata – We Love Budapest)

Menyasszonyi koszorú keretben

A nyári hónapok hazánkban nem csak a nyaralások, strandolások és más vízparti időtöltések, vagy éjszakába nyúló kerti sütögetések, szabadtéri programok klasszikus időszaka. Ezek az esküvői szezon legsűrűbb hónapjai is. Ezért esett a választásunk augusztusban egy, az esküvőhöz kapcsolódó műtárgyra: a vőlegénybokrétával együtt bekeretezett menyasszonyi koszorúra.

A falu világában a leányok és asszonyok hajviselete, fejrevalója – bár természetesen valamilyen formában gyakran az adott kor divatját is tükrözte – mindig fontos szimbolikát hordozott, és a nők családi állapotáról is sokat elárult: volt, akinek bekötötték a fejét, volt, aki örökre pártában maradt. Így a különféle fejrevalók sorában a menyasszonyi koszorú sem csak egy szép kiegészítő, divatos kellék volt, hanem a menyasszony szüzességét, érintetlenségét is jelképezte. A lakodalom során történő ünnepélyes koszorúlevétel pedig a leányság elmúlásával egy új társadalmi helyzetbe, az asszonyok sorába való belépést szimbolikus formában is kifejezte.

Schäffer (Sarlós) Bernát és Schäffer Teréz esküvői díszei

A 19. század végéig a menyasszonyi koszorúk még jellemzően színesek voltak, és gyakran élő virágokból készültek. Ezeket kezdték el a század közepétől lassan felváltani a különféle művirágokból készült koszorúk. A 20. század első évtizedeitől kezdve pedig polgári hatásra a koszorúk – a menyasszonyi ruhákhoz hasonlóan – fokozatosan kifehéredtek. Az apró viaszgyöngyökkel díszített, fehér mirtuszkoszorú vált a legjellegzetesebb, legtöbb vidéken, de természetesen különféle, egy-egy vidékre, vagy településre jellemző változatban megjelenő menyasszonyi koszorúvá.

A solymári menyasszonyok is ilyen, fehér színű, a tisztaság, érintetlenség mellett a hűséget és a termékenységet is jelképező mirtuszkoszorúkat viseltek a 20. században. Mivel ezeket a koszorúkat egy férjezett asszony többé már nem vehette fel, tovább örökítve új leányokat, menyasszonyokat szolgálhattak, vagy a házaspár lakásának, szobájának reprezentatív díszévé, esküvői emlékké is válhattak. Ez utóbbi lett a sorsa Schäffer (Sarlós) Bernát (1904-1980) és felesége, Schäffer Teréz (1908-1941) esküvői díszeinek is. A leltárkönyvi bejegyzésben a tárgy koránál az 1928-as évszám szerepel, az anyakönyvi adatok szerint viszont az esküvőre 1926 május 17-én került sor. A házaspárnak 3 gyermeke született. A feleség korai halála miatt Schäffer Bernát 1941-ben újranősült, ekkor Gromon Máriát vette feleségül.

Schäffer (Sarlós) Bernát és Schäffer Teréz esküvői díszei

A felül íves díszű, oldalt széles kerettel rendelkező, falra akasztható, üvegezett fa dobozban sötétzöld háttér előtt, fehér szalaggal körülvéve láthatjuk a drót alapra viaszból készített menyasszonyi mirtuszkoszorút, középen a koszorúval megegyező anyagból és stílusban készült vőlegényi bokrétával. A leltárkönyvi bejegyzés szerint a koszorút és a bokrétát valószínűleg Mireisz Borbála készítette.

Egy ilyen emlékegyüttes nem csak az esküvő napját megidéző falidísz volt, melyet rendszerint az otthonok reprezentatív helyiségének falára – Solymáron leginkább a tisztaszobában, a szentképek és családi fényképek mellett – helyeztek el. Emlékeztette a párt az összetartozásukra, sírig tartó szövetségükre és a házasság szentségének egész családra kiterjedő oltalmára is.