APÁCZAI CSERE JÁNOS MŰVELŐDÉSI HÁZ

Vissza

„Ne a YouTube-ról tanulj főzni!” – 1. rész

Harmath Csaba a magyar gasztronómia állapotáról, az elveszett hagyományokról és a minőség valódi feltételeiről

Harmath Csaba neve fogalom a magyar gasztronómiában. A Larousse Gasztronómiai Enciklopédia magyar kiadásának lektora, több száz főzőműsor szakmai őre, és nem utolsósorban a Gault&Millau Hungary főinspektora. A  Séfek  vs.  Nagymamák  című svábházi est apropóján ültünk le vele beszélgetni a magyar konyha jelenéről, a szakmai képzés hiányosságairól és arról, miért lenne hiba elengedni nagymamáink receptjeit.

K. A.: Jelentős rálátással rendelkezel nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi gasztronómiára is. Mit gondolsz a mai magyar konyha karakteréről? Létezik egyáltalán olyan, hogy modern magyar gasztronómia?

Harmath Csaba: Nagyon örülnék annak, ha a magyar gasztronómia jobban tudná ötvözni a nemzetközi hatásokat azzal a tudással, amit a séfjeink külföldről hazahoznak. Hogyha a magyar konyha klasszikusai nem kizárólag a gulyásban vagy a rántott húsban merülnének ki, hanem sokkal gazdagabb képet mutatnának. Azt gondolom, hogy olyan értelemben vett modern magyar gasztronómia, amiről ma Franciaországban vagy Spanyolországban beszélünk, nálunk még nem alakult ki. Ez a folyamat nálunk egyszerűen nem játszódott le.

Éltem Lyonban. Ott soha nem volt kérdés, hogy az emberek étterembe járnak. Amikor Franciaországban dolgoztam, én is szinte minden nap étteremben ettem. Teljesen természetes, hogy ebédidőben nem a munkahelyen fogyasztják el az otthonról hozott ételt, hanem beülnek egy étterembe egy előételre és egy főételre. Ugyanez igaz a családi életre is. Vasárnap vagy a nagymama főz, vagy a család elmegy a helyi étterembe, ahol a tulajdonos felesége főz vagy éppen felszolgál. Ahol a gasztronómia és a minőségi alapanyag évszázadok óta fontos része a kultúrának, ott senki sem engedi meg magának, hogy rosszat főzzön – vagy olyat adjon másnak, amit a saját családjának nem tenne az asztalára. Magyarországon ez az út megszakadt: az első világháború után megváltozott az ország, megváltoztak az alapanyagok, a termelés szerkezete és a lehetőségek. A második világháború, majd a tervgazdálkodás pedig tovább erősítette ezt a folyamatot. Egy idő után már kevésbé számított, hogy valami jó.  Fontossá váltak a mennyiségi mutatók, a teljesítendő számok-  az volt a lényeg, hogy elegendő legyen. Így lassan eltávolodtunk a minőségtől- ahonnan elég nehéz visszatalálni.

K. A.: Mi kellene ahhoz, hogy ez a folyamat újra elinduljon?

Harmath Csaba: Minden az alapanyaggal kezdődik. Kell egy profi termelő, aki stabil minőségben és megfelelő mennyiségben tud termelni. Kell egy megfizethető alapanyag. Kell valaki, aki ezt meg tudja vásárolni. És kell egy jól képzett szakember, aki tudja, mit kezdjen vele – ebből több elem is hiányzik.

K. A.: Úgy tűnik, az oktatással kapcsolatban sem vagy túl optimista.

Harmath Csaba: Úgy látom, hogy általában olyanok tanítanak, akik nem feltétlenül a szakma legjobb gyakorlói. Nagyon kevés olyan oktatót ismerek, aki nemcsak lelkes, hanem naprakész technológiai tudással is rendelkezik. A tanárokat nem fizetik meg úgy, hogy rendszeresen körbeutazzák a világot, új technológiákat tanuljanak, vagy első kézből ismerjék meg azokat a módszereket, amelyekkel egy alapanyagból jobb minőséget lehet kihozni. Mindamellett a képzésnek vannak strukturális hiányosságai. Magyarországon sok szakács tanuló bizonyos alapanyagokkal egyszerűen nem találkozik. Például tengeri hallal. Pedig a későbbi munkája során nagy valószínűséggel fog. 

Fortepan/Bauer Sándor

K. A.: A rendszerváltás után ugyanakkor erősen megjelentek a nemzetközi hatások. Gondoljunk csak a főzőműsorokra vagy a gasztronómiai versenyekre. Hol tart most ez a folyamat?

Harmath Csaba: A változás valóban a rendszerváltás után kezdődött. Bejöttek a főzőműsorok, a fiatalok látták, hogy a szakácsszakma több annál, mint egész nap panírozni. Sokan indultak el külföldre dolgozni, tanulni. Ez nagyon fontos változást hozott.

Ami ma különösen biztató, az a borászat és bizonyos italágazatok fejlődése. Egyre több kiváló minőségű magyar bor és rövidital készül. Vannak fantasztikus termelőink, akik világszínvonalú munkát végeznek. A probléma sokszor inkább az, hogy túl kicsik. 

Mindenki azt mondja: a kicsi szép. Ezzel én nem értek egyet.Ha egy termelő olyan kicsi, hogy nem tudja fenntarthatóan eltartani magát, előbb-utóbb veszteségessé válik. A háztáji gazdálkodásnak megvan a maga szépsége. Nincs semmi baj azzal, ha valaki a saját örömére termel paradicsomot vagy epret.

De ha bort akarunk készíteni, akkor mennyiségre is szükség van. Számomra a minőségi bor nem attól minőségi, hogy egy adott évjáratban finom lett egy palack. A minőség ott kezdődik, hogy évről évre, kiszámíthatóan képes vagyok ugyanazt a színvonalat hozni. Ez a valódi mérce.

Fortepan/Bauer Sándor (1967)

A Harmat Csabával folytatott beszélgetést folytatjuk. A riport második részében a fine dining világáról, a magyar konyha megújításának buktatóiról, a YouTube-szakácsokról, valamint a Gault&Millau szerepéről kérdeztük Gault&Millau Hungary főinspektorát.