APÁCZAI CSERE JÁNOS MŰVELŐDÉSI HÁZ

Vissza

Bronz fibulák a római korból

A HÓNAP MŰTŰRGYA | MÁJUS
A ruházat színe és díszítése a római korban – ahogy sok más későbbi korszakban és a falusi társadalmakban is – sok mindent elárult viselőjéről, és szigorúan mutatta annak társadalmi rangját is. Az öltözködés alapja ekkor a gyapjúból vagy lenvászonból készült, kényelmes tunika volt, melyre a férfiak rendszerint a tekintélyt jelző, félköríves anyagból készült tógát, a nők pedig a hosszú, redőzött stólát és egy köpeny-szerű vállkendőt, az úgynevezett pallát öltötték fel. Mindehhez nélkülözhetetlenek voltak a felsőruházat vállon való összefogására használt ruhakapcsok, az úgynevezett fibulák.

A fibula eredeti jelentése szerint megerősítő, összekapcsoló eszköz – a latin figere (odatűz, megerősít) szó származéka. A vaskortól kezdve találkozhatunk ilyen viseleti tárgyakkal a sírleletek között. Egyes kelta sírokban több – akár 6-10 – darabot is találtak a régészek. Használata a görög világban, a Római Birodalomban és a germán törzseknél is jellemző volt, de egészen a középkorig találkozhatunk ezzel az alapvetően praktikus, de számos alakban és díszítettségi formában előforduló, bronzból, ezüstből, ritkább esetben pedig aranyból készült kiegészítővel. Díszítettsége, kifinomultsága rendszerint arányban állt viselőjének gazdagságával, ez a jellegzetesség pedig a „barbárok” körében még erősebben érvényesült, mint a Római Birodalomban.

Ezek a rendkívül változatos formájú és díszítésű ruhakapcsok – de funkciójukat és működési elvüket tekintve nevezhetnénk akár díszes biztosítótűknek is őket – az 1–4. századi Pannoniában is igen elterjedtek voltak. Így nem csoda, hogy a solymári ásatások során is számos ilyen lelet került elő a feltárt 1-3. századi sírokból. A solymár területén előkerült fibulák két típusba sorolhatók.

Az első, az úgynevezett noricum-pannoniai típusú szárnyas fibulák az 1–2. században élő kelta népesség, azaz a hódító rómaiak által itt talált őslakosok, és közülük is elsősorban a nők általánosan elterjedt viseletei tárgyai voltak. A római hódítás után a kelták hamar átvettek számos szokást és gyakorlatot – többek között a sírkőállítás gyakorlatát – a hódítóktól, a kelta asszonyok azonban sokáig még hagyományos viseletüket hordták. Erről tanúskodik több, ebben a korszakban készült sírkő, köztük a solymáron talált, nálunk csak Vivianus-kőként emlegetett faragvány is. Az ezen ábrázolt asszonyon látható a kelta viseletre jellemző turbános fejfedő, illetve a vékonyabb anyagból készült ruhájuk felett hordott bővebb felsőruha is, melyet két szárnyas fibulával fogtak össze a vállukon. A solymáron előkerült szárnyas fibulák legtöbbjének úgynevezett lábait kör alakú poncolással díszítették.

A másik a hagymafejes, vagy hagymagombos fibulák típusa (kiemelt képünkön) a 3–4. századi római viseletnek volt jellegzetes darabja. Ezek is rendszerint bronzból készültek, nevüket pedig az őket díszítő, hagymaszerű gombokról kapták. Ezek a felső köpeny vállon való összefogására használt fibulák, melyből egyébként a szárnyas fibulákhoz képest jóval kevesebbet találtak Solymáron, a késő római kori temetkezések gyakori mellékletei.


Kiemelt kép:
Késő római hagymafejes fibula Solymárról (Fotó: Magyar Nemzeti Múzeum)