A hétköznapi luxustól a vágatlan üvegnegatívok törékeny világáig: április végén a helytörténeti gyűjtemény munkatársai a Néprajzi Múzeum által szervezett szakmai napon vettek részt. Ezek az alkalmak rendkívül fontosak a tudásmegosztás és a jó gyakorlatok megismerése szempontjából. Más múzeumok kiállításainak meglátogatása mindig inspirációt jelent és ötleteket adhat a saját munkák minél színvonalasabb végzéséhez és a megújuláshoz. Különösen igaz ez, amikor egy olyan intézmény tárlatait tekinthetjük meg, amely a kortárs muzeológiai kutatások és megoldások egyik zászlóshajója.
A Néprajzi Múzeum Európa egyik legkorábbi néprajzi múzeumaként 1872 óta gyűjti, archiválja, kutatja és közvetíti elsősorban a magyarországi, de emellett az európai és az Európán kívüli közösségek hagyományos és modern kulturális emlékeit. Ezek pedig nem csak egyszerű tárgyak, képek és szövegek, hanem a világ megismerésének gazdag és sokrétű forrásai.
A szakmai nap keretében a Néprajzi Múzeum két időszaki kiállítását tekinthettük meg kurátori tárlatvezetéssel. A Hétköznapi luxus. A királyné asztalától a parasztházig című, augusztus 23-ig megtekinthető nagyszabású tárlat a magyar keménycserép csaknem kétszáz éves történetét mutatja be három nagy és több kisebb közgyűjtemény, magángyűjtemény több mint hatszáz műtárgya segítségével. A főúri étkészletektől a parasztházak falát díszítő tányérokig követhetjük végig, miként vált ez az anyag a magyar tárgykultúra és a nemzeti ízlés fontos hordozójává.
A Vágatlanul. Törékeny fényképek valósága a Néprajzi Múzeum fotógyűjteményének különleges darabjait, az eredeti vágatlan üvegnegatívokat és a hozzá kapcsolódó kutatás állítja középpontba. A július 5-ig megtekinthető tárlat képei az 1910-es évek vidéki Magyarországának fotográfusait és műtermi világát idézik meg, és bepillantást engednek a korabeli fotózás technikájába és vizuális kultúrájába, számos módszertani, muzeológiai kérdést felvetve.




A kiállítások számunkra nem csak olyan izgalmas információkat tartogattak, mint hogy hogyan kerül Milfai Ferkó mátrai betyár cifraszűrös ábrázolása egy 1836-os porcelántányérra, hogyan használták a dísztányérokat propagandacélra, vagy hogyan sikerült az 1920-as évek elején 25000 (!) értékes üvegnegatív megszerzésével gyakorlatilag megduplázni a múzeum addigi fényképgyűjteményét. A kiállítások megálmodóinak és létrehozóinak vezetésével, a kulisszatitkokba is bepillantást engedő szakmai kommentárokkal kísérve nem csak értékes tudással, hanem szakmai ismeretekkel is gyarapodtunk.
A kiállításokat megtekintve saját magunk is megtapasztalhattuk, mennyit hozzáad a látogatói élményhez, mikor a tárlat megálmodói kimozdítják a nézőt a szemmagasságban lévő síkból: kiegészítő, tájékozódást segítő információkat találhatunk a talpunk alatt, vagy éppen egy installáció kedvéért fel kell néznünk a fejünk fölé. Milyen izgalmas, mikor egy kiállításban nem csak a tárgyak jelennek meg, hanem a múzeumi munka is felsejlik mögöttük. Hogy indokolt esetben a tárgyak sokasága, sorozata milyen látványos lehet, de a kevesebb bizony néha több. És mekkora élmény, ha egy tervezőprogram segítségével az eredeti mintákról vett sablonok és szövegek variálásával megtervezhetjük a saját dísztányérunkat, ami egy kivetítő segítségével egy időre a kiállításnak is szerves részévé válik.
Sok-sok ismerettel gazdagodva, rengeteg ötlettel és inspirációval tértünk haza a programról. A közeljövőben azon dolgozunk majd, hogy bár kicsiben, de a magunk módján mindebből amit lelhet, a helytörténeti gyűjteményben is megvalósítsunk majd!
Fotó: Milbich Tamás