„Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és magyarul táncolunk”
100 évvel ezelőtt született a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas Kallós Zoltán, akiben Bartók Béla és Kodály Zoltán mellett a 20. század egyik legnagyobb magyar folklórgyűjtőjét tisztelhetjük. A hagyomány számára nem csak megőrzendő, lejegyzendő anyag volt, kiemelten fontosnak tartotta a személyes átadást, öröklődést. Erdélyben és Moldvában végzett példaértékű munkája, az általa gyűjtött néprajzi, népzenei és táncos anyag a mai napig páratlan.
Kallós Zoltán 1926. március 26-án született a mezőségi szórványvidéken, a Kolozsvártól 26 kilométerre fekvő Válaszúton. A vegyes nemzetiségű faluban nem csak a még élő hagyományokat szívta magába, hanem anyanyelvével párhuzamosan a román és a cigány nyelvet is megtanulta. Kolozsváron végzett középiskolai tanulmányai után tanítói oklevelet szerzett, s 1946-50-ig a kalotaszegi Magyarvistán, 1956-57-ben pedig a moldvai Lészpeden tanítóskodott. Időközben pedig a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián tanult.
Szülőfalujának népdalait, rigmusait, a helyi magyar, román és cigány népszokásokat még kollégistaként, tanárai biztatására kezdte gyűjteni. 1957-ben betiltották a magyar nyelvű oktatást a moldvai csángó falvakban, így Lészpeden is. Kallós azonban nehezen tudott elszakadni az általa igen megszeretett vidéktől, így csaknem 8 éven keresztül a fakitermelésben vállalt munkát a Gyimes-völgyében. Ekkor ismerkedett meg Martin Györggyel és Andrásfalvy Bertalannal, akikkel aztán életük végéig jó barátként és gyűjtőtársként együtt járták Erdélyt – főként Mezőség és Kalotaszeg, de Gyimes és Moldva falvait is – hogy a táncosok, zenészek, énekesek még élő, mindennapi hagyományait, tudását rögzítsék.
Mivel családja az 1950-es években kulák-listára került, a román hatóságok őt magát is gyakran zaklatták. A gyűjtéstől azonban nem tudták eltántorítani. Első önálló kötete, a Balladák könyve először a bukaresti Kriterion gondozásában jelent meg 1971-ben. Ez a 259 mezőségi, kalotaszegi, moldvai és gyimesi balladát tartalmazó kiadvány a leggazdagabb magyar balladagyűjtemények egyike. Sikerét és értékét jól mutatja, hogy a kiadást követő években Budapesten három új kiadást is megért (1973, 1974, 1977)!


Az 1989 decemberében bekövetkezett politikai változások után már nyugodtabb körülmények között végezhette munkáját. A kommunista rendszer által 1950-ben elkobzott válaszúti családi birtokot 1992-ben visszaszerezte, a szellemi és tárgyi javak megőrzése érdekében pedig összvagyona felajánlásával még abban az évben létrehozta a Kallós Zoltán Alapítványt. Az alapítvány segítségével a kúria azóta szórványközponttá fejlődött, s óvodát, iskolát, közművelődési központot és múzeumot is működtet. Kallós Zoltán, mindenki Zoli bácsija így nem csak a magyar népzenegyűjtés legeredményesebb kutatója, az erdélyi táncházmozgalom atyja, hanem több száz mezőségi gyermek nagytatája is volt.


A magyar állam, illetve különféle hazai és nemzetközi szervezetek 1990 óta számos díjjal tüntették ki Kallós Zoltánt, hiszen az életmű, amit létrehozott és örökül hagyott, szinte felbecsülhetetlen. Népzenei gyűjtőmunkájának eredményeként mintegy 15 ezer (!) dallamot jegyzett le, melyekből 27 archív felvételeket tartalmazó, és számos feldolgozott hangzó kiadvány is született.



A 92 éves korában elhunyt kutató életműve nélkül ma nem virágozhatna ilyen színesen a magyar népművészet szerte a Kárpát-medencében. Gyűjtéseinek nagyban köszönhető, hogy a néprajzkutatóknak, hagyományápolóknak ma is van hová nyúlniuk és van mit átadniuk az újabb generációknak. Így nem csak életében teljesült, hanem azóta is aktuális többször hangoztatott hitvallása: „Nem a ládának gyűjtök, hanem azért, hogy használjuk.”
Kiemel fotó: Kallós Zoltán Alapítvány