AZ ATTILA‑KIÁLLÍTÁS
Bár a hunok Solymáron nem sok nyomot hagytak maguk után, a nemrégiben nyílt nagyszabású budapesti tárlatnak mégis van helyi vonatkozása. A Magyar Nemzeti Múzeumban a nyár közepéig tekinthető meg az „Attila” címet viselő nemzetközi időszaki kiállítás, amiről túlzás nélkül állítható, hogy az elmúlt több mint 40 év egyik legjelentősebb Attila-kiállítása Magyarországon. Önmagában figyelemre méltó, hogy a kiállítást 13 ország 64 múzeumából származó, mintegy 400 műtárgy felhasználásával rendezték meg, ám ezzel együtt lenyűgöző az is, hogy az Attiláról szóló mítoszok és a történeti valóság kapcsolatát szintén nagyon jól sikerült érzékeltetni a látogató számára.
A solymári helytörténeti gyűjtemény munkatársainak március elején szakmai látogatás keretében volt lehetősége megismerni közelebbről is a tárlattal. A kiállított tárgyak valóban lenyűgözőek, ám a kiállítást számos más, a mai múzeumi trendekhez igazodó installációk, immerzív jellegű terek, interaktív játékok, változatos tagolások tették valóban teljessé. Attiláról, a hódító vezér személyéről sajnos igen kevés adat áll rendelkezésre. Mégis a kiállításban bemutatott rengeteg tárgyi emlék természetes módon körberajzolta alakját, és segítette elképzelni, ki (és mi) lehetett ő valójában. Külön élmény volt, hogy az apró részletektől sem kíméltek meg minket a kiállítás szervezői, remek bepillantást kaptunk Attila korának kulturális, rituális és társadalmi dimenzióiból.




Nagyon jó volt tapasztalni, hogy a kiállítást egyfajta tárgyilagos józanság jellemezte, azaz sem a tudományos dogmatizmust, sem a mítoszgyártást nem engedte szárnyra kapni. A kiállítást nemes és tiszteletreméltó puritánság, egyfajta letisztult minimalizmus, szerethető ésszerűség jellemzi, ami ugyanakkor nagyon jól illeszkedik a régészeti, történeti, művészeti és antropológiai források alapján bemutatott Attila-képhez.
A temérdek csodás tárgy közül ehelyütt a legegyedibb és talán a kuriózumszámba menő kiállítási darabokat említenénk csak meg. Láthattuk például „Attila méregpoharát”, azaz egy 5. századi electrum (arany-ezüst ötvözetű) kelyhet, amely eredetileg üvegberakással volt díszítve, és a Szeged-Nagyszéksós lelőhelyről származik. Megcsodálhatjuk a Nagyszentmiklósi kincs egyes tárgyainak másolatait, a Szilágysomlyói kincs arany díszítésű csészéit, valamint másodlagos díszítésekkel ellátott arany edényeket, amelyek a hun korszakra jellemző nomád fémművességet idézi meg.
Különösen érdekesek a különféle rituális tárgyak, a féldrágakövekkel, ezüst-arany elemekkel díszített darabok az 5. századból, amelyek egyébként ritkán láthatók közönség előtt. Megrendítő élmény volt látni a nyújtott, torzított emberi koponyákat, amely a hun birodalmi identitást volt hivatott reprezentálni Attila idejében. Látható a bécsi szablya másolata, amelyet korábban Attila kardjaként is emlegettek. Megismerhetőek a “kutyafi” szobrok és különböző, Attilát dehumanizálni igyekvő nyugati ábrázolások, illusztrációk. Megtudtuk, hogy a középkorban a törököket bizony Attilával azonosították, és még a modern időkben is volt, hogy ő lett a nyers erő szinonímája. Olyannyira nem feledték nevét, hogy a mai kultúrában is felbukkan Attila neve termékek és márkanevek kapcsán.



Amire azonban solymáriként büszkék voltunk, amikor megláttuk Barcsik Géza alkotását is kiállítva a tárlat részeként. Az 1993-ban bemutatott „Attila – Isten kardja” című rockoperát Szörényi Levente zeneszerző és Lezsák Sándor írták a hun uralkodó alakjának emléket állítva. A történelmi és mitikus zenés-drámai kompozíciót (amely rockzenei és oratorikus elemeket ötvözött, kórusra, zenekarra és szólistákra építettek) Barcsik Géza illusztrálta, az ehhez a műhöz készített plakátját fedezhettük fel a kiállításban. A tárlat ezen felül még további érdekességeket és látványosságokat is bemutat. Összességében gazdag és látványos tárlat várja a látogatót, melyet mindenkinek érdemes felkeresni.
Milbich Tamás