APÁCZAI CSERE JÁNOS MŰVELŐDÉSI HÁZ

Vissza

Gondolatok kézműves „networkje”

Richter Sára textilművész Üzenet című kiállítása a művelődési házban

Richter Sára természetes közege az alkotás, amibe három testvérével beleszületett. A családban jól elkülönültek a férfi és női szerepek. Magától értetődő volt, hogy a férfi alkot, a nő a család és a háztartás feladataira összpontosít, amivel nyugodt, inspiráló légkört teremt társa számára az elmélyült munkához.

Apám – a négy éve elhunyt Csíkszentmihályi Róbert Kossuth-díjas szobrászművész – műtermét, munkáját óriási tiszteletben tartottuk, nem lehetett csak úgy megzavarni!  – gondol vissza gyerekkorára Sára. – Számunkra a család és a munkamegosztás így alkotott természetes egységet. Azt éreztük, és ez ki is lett mondva, hogy nagyon jó ez így, de édesanyámnak halála előtt sokszor volt visszatérő gondolata, hogy mi lett volna, ha ő is kiteljesítheti tehetségét. Anyukám, ugyanis, valamikor szintén ígéretes Somogyi tanítvány volt…

A négy testvér számára – akik közül mindenki foglalkozik a művészet valamelyik területével, ketten rendszeresen kiállító textilművészek – meghatározó volt ez a közeg: a szüleik közötti párbeszéd, ahogy beleláthattak az alkotómunka folyamatába, az hogy az anyaghoz való nyúlás milyen örömet okoz. Sára nevetve meséli, hogy számukra még a flow elmélet magyarországi elterjedése előtt – ami közeli rokonukhoz, Csíkszentmihályi Mihályhoz köthető – evidens volt, hogy mit is jelent ez az állapot, ami a művészi tevékenység velejárója.

És bár Sára példaként tekint a családi mintára, tudatosan másképp alakítja saját sorsát. A családi életet nem választja külön a munkától, az alkotás a mindennapi élettel egy térben zajlik. Ez, amikor férjével – Csontó Lajos, Munkácsy Mihály- díjas képzőművésszel – mindketten egyszerre készülnek kiállításra, nem kis felfordulást jelent. – Sokgyerekes anyaként, immár nagyszülőként, a hétköznapi életet összeegyeztetni az alkotómunka elmélyülésével nem egyszerű. A női létezés újabb és újabb kihívásai megjelennek a munkáimban is. A két terület mindig szorosan összefonódott az életemben, mindkettőt egyformán fontosnak tartom – meséli. Richter Sára számára az alkotás mintha olyan természetes része lenne a mindennapoknak, mint a valamikori asszonyoknak a kézimunka. Művei, szóljanak akár a legmegrendítőbb témákról, azt a női hímzések szemérmes, érzelmeken uralkodó hangján teszik. Némán kiáltanak.

 „Richter Sára világa egyszerre szemérmes és szemérmetlenül személyes, kíméletlenül önreflexív, kronologikusan biografikus, de mindennél jóval több is, ideák és gondolatok sokrétegű networkje. Írott, varrt, kollázsolt képein, tárgyain kibeszéli életének örömeit, fájdalmait, olykor szinte mazochista módon kutakodik a lélek bugyraiban, sajátjában és szeretteiében.” – írja róla Nagy T. Katalin, művészettörténész.

– Kezdetben volt bennem némi félelem – mondja a művész. – A belső naplóként is tekinthető munkáimat megmutatni a világnak kitárulkozásnak éreztem, hiszen műveim témái személyesek, saját életem megélt kérdéseiből indulnak ki. Abban bízom azonban, hogy mivel ezek a problémák sokszor általános emberi, női tapasztalatok, a feldolgozás folyamata nem csak nekem segít az ön- és világértelmezésben, hanem a befogadónak is.

A vásznakon megjelenő szentírás idézetekkel kapnak értelmet a lét, a női sors, szerepeink különbözőségének kérdései, amiket Sára hite szerint szeretettel, alkalmazkodással, gondoskodással tudunk egymás támogatása, építése érdekében mozgósítani.

Február 28-án, szombaton 17 órakor Lőrincz Beáta viselet- és jelmeztervező, táncpedagógus nyitja meg a kiállítást. Közreműködik Miklós Milán, a solymári zeneiskola tanára és tanítványa, Sámpár Hanna. Március 8-án 15 órától, a kiállítás finisszázsán Richter Sára tart tárlatvezetést.  Szeretettel várjuk az érdeklődőket.

Jármy Éva

Kiemelt kép: Ötven, azaz száz méternyi hímzett kép a Műcsarnokban (Fotó: Csontó Lajos)