APÁCZAI CSERE JÁNOS MŰVELŐDÉSI HÁZ

Vissza

Poklade – A mohácsi busójárás

Farsangvasárnap reggelétől Húshagyókedd estéjéig a mohácsi utcák különös, félelmetes és mókás alakokkal, vidám tánccal, hangos zenével telnek meg. Ágyúk dördülnek, kolompok szólnak, kereplők kerregnek, esténként pedig hatalmas máglya gyullad a főtéren. Ekkor zajlik ugyanis a mohácsi sokácok télbúcsúztató karneválja, a busójárás.

A poklade néven is emlegetett népszokás 2009 óta szerepel az UNESCO szellemi örökség reprezentatív listáján, 2012-ben pedig a hungarikumok listájára is felkerült. A sokác poklade szó eredeti jelentése átváltozás, eltérés a megszokottól. És valóban, ez az ünnep minden, csak nem hétköznapi! Az ünnep főszereplői, a busók gatyáikat szalmával tömik ki. Erre olykor színes, gyapjúból kötött cifra harisnyát is húznak. Lábukon bocskort viselnek, szőrével kifordított bundájukat derekukon övvel vagy marhakötéllel fogják össze, melyre marhakolompot akasztanak. Öltözetük legfontosabb eleme azonban a fűzfából faragott, hagyományosan állatvérrel festett, szarvakkal ellátott, birkabőrcsuklyás maszk.

A busókat a felvonulásokon jankelék kísérik, akiknek fontos szerepe, hogy az utca népét, főként pedig a gyerekeket távol tartsák a busóktól. Ezek a rongyokba öltözött alakok egy hagyományosan hamuval, liszttel, manapság inkább ronggyal vagy fűrészporral megtöltött zsákot visznek magukkal, ezzel püfölik a csúfolódó gyerekhadat, a csinos lányokat, vagy a túl közel merészkedőket. A hagyomány szerint a jankeléket egy Jankele Grün nevű bécsi zsidó ruhakereskedőről mintázták, aki az 1890-es években zsákokból árult használt ruhákat Mohácson. A gyerekek előszeretettel csúfolták a ruhaárust ilyen, és hasonló rigmusokkal: „Jankelegri, kell-e nokedli?”, aki erre haragosan hozzájuk vágta a zsákját.

A busók és a jankelék más maskarákkal, többek közt az úgynevezett „szép busókkal”, azaz sokác viseletbe öltözött, arcukat fátyollal eltakaró alakokkal, illetve más jelmezes alakokkal farsangvasárnap a Duna parton találkoznak a túlpartról, vagy ahogyan a helybéliek mondják a „Szigetből” ladikokon átevező busókkal. A régi elöltöltős busóágyú dörejére vonulnak be a városba, miközben a Duna-parton és a környező utcákban iszonyú zajt keltve ünneplik a farsangot. Szürkületkor a főtéren hatalmas máglyát gyújtanak, s ekörül táncolva folytatódik az ünneplés. Az ünnep húshagyókeddi lezárása is igen látványos: a farsangi (télbúcsúztató) koporsó vízre bocsátása után az egybegyűltek máglyán égetik el a telet jelképező koporsót, annak körültáncolásával búcsúznak a hideg évszaktól, s köszöntik a tavasz eljövetelét.

A busójárás szokását a Mohács környékére betelepült, balkáni eredetű sokácok hozták magukkal, de ma ismert formáját már hazánkban nyerte el. Hagyományosan a magyar nyelvterületen is jól ismert köszöntőkhöz volt hasonlatos. A tülkölő, kereplő, kolompot rázó és ordítozó busócsoportok célja az volt, hogy házról-házra járva elmondják jókívánságaikat, és részesüljenek az étel-ital adományokban, amiket sehol sem tagadtak meg tőlük.

A szokás eredetmondája szerint a busójárás a törökök kiűzéséhez kapcsolódik. Eszerint a Mohács-szigeti mocsárvilágba menekült őslakos sokácok megelégelve a rabigát, ijesztő álarcokba öltözve, maguk készítette zajkeltő eszközökkel, az éj leple alatt csónakokkal átkelve a Dunán, kizavarták a törököket a városból. Ennek a történetnek azonban nemigen van valóságalapja, mivel Mohács 1687-ben szabadult fel a török uralom alól, a sokácság nagyarányú betelepítése pedig csak mintegy tíz évvel ezután kezdődött meg. A busójárást írásos forrás először a 18. század végén említi. Ez az 1783-as pécsi püspökségi irat (Canonica Visitacio) igen elítélően nyilatkozik a „bor- és pálinkagőzős”, zajos mulatságról, és felszólítja a település vezetését a népszokás megszüntetésére. Hálásak lehetünk, hogy a város vezetőinek ezt akkor nem sikerült, vagy nem is karták megtenni. Egy különleges ünneppel lennénk ma szegényebbek…

Tóth Piroska

Kiemelt kép:
Tánc a máglya körül a főtéren
(Kép: csodalatosmagyarorszag.hu)