Oxfordi diákok szakdolgozatait író kenyai értelmiségiek, Netanjahu rendőrségi kihallgatószobai felvételei, új-szibériai kincsvadászok által talált rég kihalt mammutok tetemei – filmek, amik rendszer szinten foglalkoznak a világunkkal és azzal, hogyan alakul az emberiség jövője.
Vasárnapig látogatható még a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm fesztivál. A szemle solymári illetőségű kreatív igazgatójával, Petróczy Andrással a seregszemle fókuszairól, személyes ajánlásairól beszélgettünk.
– A fesztivál nyitófilmje a Facing War, Az utolsó küldetés (norvég–belga dokumentumfilm, rendező: Tommy Gulliksen), elsőre merész választásnak tűnhet. A film Jens Stoltenberg NATO-főtitkár utolsó szolgálatban eltöltött éveit követi, amikor háború zajlik Ukrajnában. Azt vizsgálja, hogy lehet-e a békéért fegyverrel harcolni? Hogyan érhető el a stabilitás? és mi a diplomaták szerepe ebben? A film mögött több mint öt év munkája állt, több mint 600 óra nyersanyaggal. A rendező pedig nemcsak a kronológiáját mutatja az eseményeknek, hanem azt, hogy mi teszi emberré a diplomatát a nagy politikai döntések közepette. A filmnek számomra ez is az üzenete: hogy milyen fontos a szakértői együttműködés és a felelősségteljes külpolitika a jelen világpolitikai helyzetben. A fesztivállal úgy hisszük, ez a téma és az emberi példa is különösen időszerű – kezd mesélni András lelkesen.

Facing War (Az utolsó küldetés)
A BIDF tematika-független versenyszekcióval dolgozik, fókusz blokkokkal. A tudás, az igazság, a család, a kapcsolat, és a világ jövőjét vizsgálja. Idén különösen hangsúlyossá válnak azok az alkotások, amelyek a politikát és a történelmet nem eseményként, hanem megélt tapasztalatként mutatják be. Ahogy a Mr. Nobody Against Putin, ami egy orosz általános iskola mindennapjain keresztül teszi láthatóvá, miként szivárog be a háborús propaganda a nevelés intim tereibe.

Mr. Nobody Against Putin (Senki tanár úr Putyin ellen)
– Ez a film, a Senki tanár úr Putyin ellen számomra azért különösen fontos, mert egy kelet-oroszországi középiskolában tanító médiakultúra-tanár saját kézikamerás felvételeiből épül fel. A fiatalok életébe felnőttként eleve izgalmas belenézni, de itt a film azt megmutatja, hogyan alakult át az oktatás az elmúlt évtizedekben: miként tért vissza az iskolapadokba a Putyin iránt megkövetelt tisztelet és a kultusz építés, amely a rendszerváltás után egy időre eltűnni látszott. A film alkotója, David Borenstein, végül elhagyja az országot, és a filmet már Kanadában vágja meg. Azért szeretem ezt a munkát, mert a politikai dokumentumfilm gyakran túl didaktikus, nehéz – bár ez „csak” gyerekeket, iskolai ünnepségeket, jelmezkészítést mutat, mégis nagyon pontosan érzékelteti, hogyan válik egy rendszer lassan, szinte észrevétlenül szorongatóvá. Ígyl automatikusan fel kell tennie a nézőnek a kérdést: hol kezdődik az egyén felelőssége?
Hasonlóan személyes nézőpontból közelít a hatalomhoz A Bibi akták, amely Benjamin Netanjáhú kihallgatási felvételeit nem szenzációként taglalja, hanem a hatalom performativitásának dokumentumaként kezeli.
– A The Bibi Files című filmet kifejezetten a magyar nézőknek ajánlom. Benjamin Netanjáhúról rengeteget tudunk politikai értelemben, de a személyes oldaláról szinte semmit. A feleségéről, a privát életéről. Ez a film kizárólag rendőrségi kihallgatási felvételekből építkezik, nem elfogult és nem propagandisztikus. Egy technikailag letisztult dokumentum, arról, hogy van és működik egy olyan rendszer, ahol egy vezető felelősségre vonható, nem élvez mentességet, kihallgatható. Magyar nézőként talán szinte elképzelhetetlennek tűnik mindez, és éppen ezért erős kontrasztot ad ahhoz a politikai valósághoz képest, amelyet ma itthon tapasztalunk.
Melyek azok a filmek, amik kevésbé a politikai rendszert, s inkább az emberiség közös kérdéseit- a társadalmunkról, az emberről, a családról szólnak, s ajánlanád?
-Az I, Poppy, magyarul Mákvirág című filmet. Indiában játszódik, és sajnos az elmúlt tíz–tizenkét évben kevés igazán pozitív hangvételű filmet látunk onnan, főleg a kasztrendszerből fakadó társadalmi problémák miatt. Ez a film egy szegény, ópiumtermelő család életét követi, miközben nem hallgatja el a nehézségeket, mégis képes valamiféle reményt és emberi méltóságot felmutatni – számomra ettől válik igazán erőssé.

I, Poppy (Mákvirág)
– És persze a The Shadow Scholars (Árnyékírók) című filmet, ami igazi közönségkedvencnek ígérkezik. Eloïse King londoni születésű karibi származású rendező Nairobiban és Kenya más városaiban követi a diplomás fiataloknak a mindennapjait, akik a nyugati világ elit egyetemeinek – köztük oxfordi és amerikai intézményeknek – hallgatói helyett írnak esszéket, szakdolgozatokat , diplomamunkákat.

The Shadow Scholars (Árnyékírók)
Becslések szerint több tízezer magasan képzett kenyai értelmiségi él az online-esszéírás láthatatlan munkából. Tudásuk nemcsak segíti, hanem ténylegesen tovább is építi a globális Észak, a tehetős nyugati egyetemisták akadémiai karrierét. Teszi ezt úgy, hogy az íróknak közben a saját nevük soha nem kerül a dolgozatokra. A szociológus Patricia Kingori, Oxford valaha volt legfiatalabb fekete bőrű professzora hazatérve szülőhazájába úgy dönt, feltárja ezt a kizsákmányoló szektor:. egy fiatal nairobi „árnyékíró” történetén át látjuk, hogyan válik a kiválóság egyszerre megélhetési stratégiává és erkölcsi csapdává.
– A kérdés számomra nem az, hogy csalásról van-e szó. Hanem, hogy kinek a tudása számít? És hogyan termelődik újra a kiváltság egy látszólag tudásalapú szakmai felsőoktatási rendszerben?
A vasárnapig zajló BIDF 2026-on még számos izgalmas film vár megtekintésére- felmerülő kérdéseiket a vetítés utáni vitaesteken, alkotói beszélgetéseken is feltehetik.
A filmekhez jó szórakozást kívánunk!
Kinter Alexandra
Kiemelt kép: A fesztivál plakátja
Fotók, videó: bidf.hu