Nyugdíjas klub

A klub 1983-ban alakult pár lelkes idős ember kezdeményezésére. Friedrich Manci néni és társai összefogásának köszönhetően egyre csak gyarapodott a létszám, majd helyet biztosított nekünk a művelődési ház, ahol napjainkban ugyanúgy, mint kezdetben minden hétfőn összejövünk, és vidám hangulatban töltjük el együtt az időt. Hogyan is zajlik egy ilyen összejövetel? A klubvezető elmondja közérdekű híreit, amit a tagok megvitatnak, majd ezt követően elszórakoztatjuk egymást egy-egy szép verssel, anekdotával, vicc-meséléssel – hiszen kell a nevetés az időseknek is! És, hogy az agyunkat is megdolgoztassuk, fejtörő-kérdésekre is szánunk időt! Néha, ha nincs konkrét program, szeretünk csak úgy elbeszélgetni, énekelni… Alkalmaink befejezéseképpen egy tízperces tornával mozgatjuk át végtagjainkat. Negyedévenként megtartjuk a névnapokat, és megvitatjuk, hogy hova menjünk kirándulni, milyen színdarabot nézzünk meg, vagy valamelyikünk javaslatára látogassunk meg egy szép templomot vagy időszaki kiállítást! Így néztük meg az Országházban a ’Seuso kincseket’, körbejártuk a Margitszigetet, a karácsonyi kivilágított Budapestet és meglátogattuk a Sziklatemplomot és a Zsinagógát. Minden évben megrendezzük a karácsonyi ünnepséget, csekély ajándékkal lepjük meg a tagokat a műsor után, melyet magunk rendezünk. Az év végi vacsorát ünnepi hangulatban az Aranykorona Vendéglőben töltjük el. Szilveszterkor együtt búcsúztatjuk az óévet és köszöntjük az új esztendőt. Vidám farsangi állarcos mulatságunk sem maradhat el – természetesen zenei kísérettel – melyhez a művelődési ház biztosítja a nagytermet. Mindez az Önkormányzat nagylelkű támogatásával valósul meg. Minden kedves, szívesen csatlakozó új tagot szeretettel várunk, akinek a fentiek felkeltették érdeklődését és társaságra vágyik!

KLUBNAP: hétfő 15.00 – 17.00

További információ a művelődési ház irodájában: (+36 26 360100)