Felnőtt,  Koncert

Art Udvar 06.02.

JÚNIUS 2. PÉNTEK, 20.30 – Művelődési Ház – Art-Udvar színpad

M&M Jazz Balls + Szabó Ferenc

Makó Béla és Miklós Milán több, mint 20 éve játszanak együtt. Szabó Ferenc nemrég csatlakozott a formációhoz.

A zenekar számos helyen szórakoztatta már a közönséget. A műsor hangulatos, egyedi feldolgozásokból áll: jazz és blues klasszikusokon át funk, reggie, soul, pop és amerikai-folk stílusú közismert feldolgozások hallhatóak. Annak ellenére, hogy a zenekar mindhárom tagja sokoldalú, tapasztalt muzsikus, a zeneiséget nem az öncélú virtuozitás, hanem a humorral fűszerezett, ízléses, sokoldalú, kellemes muzsika jellemzi, – ami minden korosztály számára szórakoztató kikapcsolódást jelent.

A zenekar tagjai:

Makó Béla 1959-ben született. 9 évig csellózott, végül a gitárt választotta fő hangszerének. A nyolcvanas években végezte el a Jazz konzervatóriumot. Saját zenei műsorával a világ számos pontján fellépett már, a hazai zenei klubélet egyik meghatározó alakja. Olyan emberekkel zenélt együtt mint: Török Ádám, Takács Tamás, Pataky László (Syrius). Legismertebb zenekara: The Liversing

Kiemelkedő tehetségű gitáros, énekes előadóművész. Játékában egyszerre érezhetőek a jazz, a blues, az amerikai folk zene, és a soul elemei. A játékát leginkább a híres Ausztrál Tommy Emmanuel-hez lehetne hasonlítani, amit egy Chris Rea orgánumú énekhanggal fűszerez.

Szabó Ferenc, “Feri bácsi” legendás dobos: 1956-ban született, 12 éves kora óta dobol. 

Pályafutását kiemelkedő tehetségű jazz-dobosként kezdte és hazai, illetve nemzetközi sikereket ért el Pege Aladár quartettjével.

1983 óta az Apostol zenekarban játszik.

A Rock színház megalakulása óta számtalan színházi produkcióban zenélt és zenél folyamatosan, illetve számtalan hazai és külföldi előadó lemezén és koncertjén közreműködött már. 

 Miklós Milán 1981-ben született. 15 évesen kezdett basszusgitározni. A Kőbányai Zenei Stúdiót, majd a Jazz tanszakot elvégezve számos, közismert formációban játszott, közreműködött. A basszusgitár mellett bőgőzik, gitározik és vokálozik. Legismertebb zenekarai: The Carbonfools, Jazzékiel, The Biebers, és a Sugarloaf. Jelenleg a Madách színház állandó művészeként dolgozik.

Mi várható? – Természetesen: Jazz, Blues, Soul és Humor…

A program díjmentesen látogatható!