Reményi Margit Táncegyüttes

remenyim.png

A Siebenschritt Tánccsoport 1983-ban alakult. 2013-ban felvette legendás alapítója nevét. A Reményi Margit Táncegyüttes jelenleg 5 csoportból áll: bölcsődés, óvodás, iskolás, ifjúsági és felnőtt csoportokból. A táncegyüttes fő célja a solymári és a német nemzetiségi tánckultúra, szokáskör és hagyomány-rendszer kutatása, ápolása és megélése a néptáncon keresztül. A heti rendszerességgel megtartott táncpróbákon kívül hazai és külföldi fellépéseket vállalunk, melyek kapcsán barátságokra, ismeretségekre és ismertségre is szert teszünk. Szívesen szervezünk edzőtáborokat, ahol a tánctanulás mellett kirándulunk, tájakat és városokat ismerünk meg, és erősítjük csoporton belüli összetartozásunkat. Büszkék vagyunk rá, hogy 2000 óta évről évre aktív részesei lehetünk a nagy multú Budaörsi Passiójátéknak. Több mint 20 éve szervezői vagyunk a solymári szüreti mulatságnak, melyen a felvonuló gyerekeken keresztül, igyekszünk minden solymárit megszólítani, hogy megismerjék és lássák munkánkat. Viseleteinket magunk kezeljük, szépítjük, többször szerveztünk „svábruha vasalási délutánt”, ahol a nyilvánosságot bevonva mutattuk meg a sváb hagyományok ezen szeletét. Országos szinten rendszeresen megmérettetjük tánctudásunkat. Iskolás csoportunk 2018-ban, felnőtt csoportunk pedig többször szerzett arany minősítést, 2011-ben Fesztiváldíjas volt az Országos Német Nemzetiségi Néptáncversenyen. Gyökereink, hovatartozásunk és kötődéseink között nyomatékkal szerepel hazánk néptánckultúrája, ha- gyománya, ezért repertoárunkat a Kárpát-medence néptáncaival színesítjük. Hosszú ideje tagjai vagyunk a Landesratnak és a Martin György Néptáncszövetségnek is. Munkánkat és létünket az Apáczai Csere János Művelődési Ház mellett, Solymár Nagyközség Önkormányzata és Német Nemzetiségi Önkormányzata segíti. Szeretettel várjuk a táncolni vágyókat, azokat, akik régebben táncoltak és most újra kezdenék, és akik sose táncoltak, de most elkezdenék!

ELÉRHETŐSÉG: Milbich Edit (+36 30 5733834)


vissza

facebookyoutubeemail