Függő játszma, tériszonyosoknak is – Mi az a slackline?

2018-10-16 10:41:41

saalbach-sommer-outdoor-slacklinepark-003.jpeg

„Szlekk…micsoda?” Nagyjából ilyen reakciót váltott ki ismerőseim körében a „Mit csinálsz hétvégén?” kérdésre adott „Slackline-ozni megyek” válaszom. Szabad fordításban kötéltáncot jelent, magyarosított neve (még?) nincs. Viszonylag új extrémsport-őrület ez, lényege: az ember egy kifeszített rugalmas hevederen egyensúlyozgat. Legalábbis elsőre. Másodjára, harmadjára, hatezredjére jöhetnek a trükkök. Kipróbáltam. És bárki kipróbálhatja, ha ellátogat október 27-én, szombaton, este 6 órakor a művelődési házba, Dormán Bertalan ÉG ÉS FÖLD KÖZÖTT című fotókiállításának megnyitójára.

Tériszonyos slackline-szűzként természetesen nem egyedül vágok bele. Csinos segítőtársammal – nevezzük mondjuk Szilvinek, leginkább azért, mert így hívják – a vasárnapi kora reggeli időpontot választjuk a Margitsziget meghódítására. Két, egymással szemben álló szimpatikus és vastag törzsű fára van mindössze szükségünk a hevederes kötél mellett – Szilvi utóbbit bányássza elő a táskájából. Miközben összeszerel, kérdezgetem a tudnivalókról, érdekességekről. Kiderül mindjárt, hogy full kezdőknek vastagabb kötél javallott. Neki persze vékony van. Remekül indul.

„Tavaly láttam egy fesztiválon, hogy őrültködik néhány srác vele. Odamentem, kipróbáltam, megtetszett. Annyira bekattantam, hogy utána videók tucatjait néztem meg. Következő tavasszal be is szereztem a cuccot az E-bayről 14 ezer forintért, kimentem a Margitszigetre, a használati utasítás alapján – valószínűleg nem tökéletesen...– egyedül kifeszítettem, és hajrá!” Így kezdődött. Aztán hirtelen felpattan a kb. hatvan centi magasságra és másodpercek alatt elér egyik fától a másikig.

Nekem egy-két kósza futó és környéken szaglászó kutya asszisztál a világpremierhez. Elsőre úgy 38 centimétert sikerül megtennem, következő alkalommal a harmadik lépés után hirtelen begyorsulok, és egy mutatósat taknyolok a még harmatos fűben. Nem baj, szerencsére csak a kutya látta. Hevesen ver a szívem, zihálok (az esés miatt! – mondja a profi), és közben dicsérget, hogy a legtöbb debütánsnak fogni kell a kezét első alkalommal, én meg úgy felálltam, hogy ihaj.

A tizenkettedik próbálkozásra összejön nagyjából egy méter, és már fáradok! Lehet, hogy furán hangzik, de verejtékezek, lihegek, mintha futásból érkeznék. Ezalatt Szilvi huszonkettedjére is átsétál, mi több, leguggol, sőt még hátrafelé is végigmegy – itt kezdem el értékelni a teljesítményét, és itt árazza be az én 98 centis rekordomat. „Ó, ez semmi ahhoz képest, amiket a videókon láttam. Nagyon durva dolgokat művelnek, például szaltózgatnak, meg ilyenek…”

Közeledünk az egyórás tanfolyam végére, ideje lenne produkálnom valami értékelhetőt. Újabb bámészkodó akad, ám sorozatban negyedik kudarcom után otthagy. Ekkor mondja Szilvi, hogy próbáljam meg nem kifordítani a lábfejemet, hanem picit ferdén kezdjek el araszolni, hisz így nagyobb felületre oszlik el a testtömegem. Megpróbálom, de a harmadik lépés után jön a régi reflex, ráadásul egy madár is megzavar, kifordítom és leesek.

Aztán csoda történik. Szélmalomszerű kalimpálások kíséretében valahogy elszerencsétlenkedek majdnem a közepéig, ergo karriercsúcs! Újabb dicséretet kapok, mondván a közepén sokkal nehezebb, ugyanis nagyobb a kilengése a kötélnek.

Michael Jordannel és Paolo Maldinivel ellentétben úgy döntök, a csúcson hagyom abba. Szilvi szerint nagyon ügyes voltam, és van bennem fantázia (mármint slackline-ilag), szerintem nincs különösebb jövőm ebben a sportágban. Mégis tudom ajánlani. Hogy miért?

  1. javítja a koncentrációs és egyensúlyérzéket;
  2. antiszociknak kiváló, mert lehet egyedül is űzni;
  3. egy nehéz nap után totálisan kikapcsolja az ember agyát;
  4. ha hozzám hasonlóakat hívunk, módfelett szórakoztató tud lenni (van kin röhögni);
  5. ahogy fentebb kiderült, bizony kellemesen el lehet fáradni.

Csáki Csaba, player.hu


vissza

facebookyoutubeemail