Különleges kalandok a felhők felett

2018-10-02 11:31:57

20161208veres-andras-exmalevos-boeing-76710.jpg

FOTÓ: SZABÓ GÁBOR - ORIGO

Veres András, a Malév egykori Boeing 767-es kapitánya páratlan repülős életutat mondhat magáénak. Sport-, oktató és berepülő pilótai jogosítással majd negyven évig járta az égi országutakat, közel tizenkilencezer repült órát töltve el a végtelen levegőóceánban. Harminc különböző típuson sajátította el a repülés mesterfogásait. Páratlan élményeit az „Egy elszakadt pilótanapló” című riportkötetében osztja meg a repülés világa iránt érdeklődőkkel. Mindazok, akik október 12-én, pénteken, este 6 órakor ellátogatnak a művelődési házba, személyesen is megismerkedhetnek a híres pilótával, aki túlélt számos kalandot, a Himalája völgyében találkozott a bölcsekkel, s azóta jógaoktató lett.

Veres András már gyerekkora óta a repülés szerelmese: „Kisiskolásként gyakran keltem át gyalog a Margit-hídon, sokszor megálltam, és hosszasan gyönyörködtem a Duna felett keringő sirályok röptében. Valósággal megbabonázott, hogy ezek a madarak mennyire kecsesen és szemet gyönyörködtetően szelik a levegőt, fittyet hányva a gravitációnak. Talán ekkor fogalmazódott meg bennem az a mély vágy, hogy egyszer majd én is madarak módjára hasítsam az eget” – mesélte Elter Tamásnak, az origo.hu írásában.

Később motoros műrepülő-versenyző és mezőgazdasági oktatópilóta, majd a Malév kapitánya, sugárhajtású gépparancsnoka lett. – Belépésemkor két típus, a négy hajtóműves, turbópropelleres Il-18, illetve a két sugárhajtóművel felszerelt, és az előbbinél jóval korszerűbb, illetve gyorsabb Tu-134-es közül választhattam. A Tu-134-re tettem le voksomat. Komoly és hosszú elméleti, illetve gyakorlati felkészülés, 150 órás gyakorlórepülés előzte meg, hogy 1979-ben megkapjam a három stráfot, és ezzel hivatalosan is a Tu-134-esen repülő első tiszt legyek” – emlékszik vissza a kezdetekre a kapitány.

Veres András – eljutva pályája csúcsára –, 1992-től hosszútávú kapitányként 15 évig szolgált interkontinentális járatokon a Boeing 767-200/300-as típus gép parancsnokaként. - „Azzal, hogy Boeing 767-es kapitánnyá léptem elő, eljött az óceán- és kontinensrepülések időszaka, New York, Torontó, Bangkok, Peking vagy éppen Oszaka célállomásokkal, de akár kenyai, illetve dél-afrikai és más országokba teljesített charterjáratokkal. Ilyenkor napokig távol voltam a családomtól, hiszen váltószemélyzet hozta vissza a gépet, a következő járatig pedig a mi személyzetünk töltött el néhány napot a távoli, nemegyszer egzotikus célállomásokon. Gyönyörű és élményekben dús, ámde embert próbáló időszak volt a hosszújáratú repülés korszaka.”

Gyilkosság a fedélzeten?

Veres András már friss pilótakéntis átélt különösen emlékezetes és izzasztó repülési helyzeteket, amiket sikeresen megoldott, de természetesen hosszútávú kapitányként is találkozott különleges és váratlan történésekkel. Nagy port vert fel annak idején, amikor a bangkoki járaton verekedés tört ki a fedélzeten, ami emberhalállal végződött. – Az eset a Bangkokból Budapestre tartó járat fedélzetén történt. Minden rutinszerűen zajlott, felszálltunk, és egészen Pakisztán légteréig eseménytelen repülést tudhattunk magunk mögött, amikor jelzést kaptunk, hogy valaki az utastérben garázdálkodik. Egy bivalyerős férfiról volt szó, akiről csak utóbb derült ki, hogy fekete öves karatés. A férfi mindenáron rá akart gyújtani, de mivel a légiutas-kísérők rászóltak, hogy az tilos, elkezdett őrjöngeni, és fékezhetetlen dühében ütlegelni kezdte a közelében ülő utastársait, sőt egyiküknek megpróbálta felgyújtani a haját.

Budapesttel egyeztetve úgy döntöttünk, hogy Isztambulban szakítjuk meg utunkat, a nagy kérdés azonban az volt, hogy addig is hogyan tudjuk megfékezni a magánkívül őrjöngő utast,  még mielőtt komoly kárt tesz valakiben vagy a gépben. A vezető utaskísérő jelentette, hogy ők teljesen tehetetlenek a férfival szemben, aki megivott egy üveg whiskyt, valószínűleg be van drogozva, és egyre dühödtebben őrjöng. Elkészítettük a haditervet, aminek az volt a lényege, hogy az első tiszt és az egyik kapitány minden körülmények között a kabinban marad, a másik kapitány pedig – ez én voltam elsőként - az utasteret felügyeli. A férfi – egy finn utas – a törzs hátsó végében ült, ezért megpróbáltam beterelni a hátsó konyhába. Folyamatosan beszéltem hozzá, kérdezgettem, próbáltam megnyugtatni, magam is végig higgadtan, nyugodtan viselkedtem. Ekkor már egy évtizede jógáztam, és ez nagyon sokat segített. Többször vált agresszívvá, de mindig leszereltem.

Egy óra elteltével kapitánytársam váltott fel a felügyeletben, és én ültem be a kapitányi ülésbe. A török hatóságok nagyon készségesek voltak, soron kívül leszállást biztosítottak az előírt légifolyosót figyelmen kívül hagyva. Már csak ki kellett volna addig tartani, de közben romlott a helyzet. 
A kapitánytársammal a férfi ismét agresszívvé vált, és csaknem a tettlegességig fajult a helyzet. Ám a többi utasból ekkor már egy alkalmi kommandó verbuválódott, akik nadrágszíjakkal és levett nyakkendőkkel készültek megkötözni a magából kivetkőzött férfit. Sikerült is leteperniük és megkötözniük, ám a bivalyerős utas sorra kezdte lefeszíteni magáról az őt fogva tartó köteleket. Az egyik utas, aki orvos volt, ekkor nyugtatóinjekciót adott be az őrjöngő finnek. Néhány perccel az isztambuli leszállás előtt kaptam a hírt, hogy a férfi minden kétséget kizáróan meghalt.

Ami ezután következett, az szabályosan rémregénybe illő.  A fedélzetre lépő török hatósági közegek úgy kezeltek bennünket, mint a bűnözőket, közölve, hogy gyilkossági ügynek tekintik az incidenst. Hiába, hogy a magyar lajstromú légi jármű elméletileg magyar felségterületnek számít, a törökök közölték, ez nem érdekli őket, mivel török légtérben történt a haláleset. Elvittek bennünket egy rendőrségi épületbe. Ujjlenyomatot vettek tőlünk, lefényképeztek, majd közölték, az államügyész dönt a sorsunkról. Estére már félholtak voltunk a fáradtságtól, hiszen egy stresszes, végigrepült éjszaka után egész napos kihallgatás, majd várakozás pinceszerű helyiségben következő hajnali kettőig. Végül közölték, hogy elhagyhatjuk Törökországot. Az utasokat közben egy Budapestről küldött mentesítő járat már hazavitte.”

Az élet nagy kérdése

Veres András 2007 decemberében hagyta el végleg a levegőtengert, új élethivatásáért, a jógáért. Az egyre több tanítvány miatt választania kellett a három dimenzió nyújtotta szabadság mámorító érzése, vagy a belső megvilágosodás, a lelki béke között. András ez utóbbit választotta. – „Az élet nagy kérdése, amikor a javát már leéltük, hogy jobb emberekké váltunk-e, mint amilyenek voltunk” – foglalja össze hitvallásának lényegét a levegőóceán jógamesterré lett egykori kapitánya.

(Forrás: origo.hu)


vissza

facebookyoutubeemail