Élvezem, amikor a korongon középre szorított agyag alakul a kezem alatt

2018-04-10 15:19:31

A művelődési ház április 14-én, 19 órakor nyíló „Közel a tűzhöz” című kiállításán a kályhakészítés műhelytitkaival ismerkedhetünk. Szalay Imre fazekas, kályhakészítő, eredetileg a belsőépítészet felé kacsingatott, olyannyira, hogy – ahogy ez akkoriban szokás volt – a felvételihez a Középülettervező Vállalatnál szerzett szakmai tapasztalatokat műszaki rajzolóként.

Szalay fotó1.jpg

Aztán egyszer csak történt valami, és Imre ugyanolyan elmélyült alapossággal vetette bele magát immár a fazekasmesterség kitanulásába. A budapesti fiú később Fonyódon nyitott műhelyt, majd 1991-ben a Somogy megyei Nagyszakácsiba költözött, akkori – szintén fazekasként dolgozó – feleségével együtt. A régi tömésház minden eredeti részletét meghagyták, saját kezűleg szépítgették, szigorúan szem előtt tartva a hagyományokat. Oda készült az első kályha, Imre elmondása szerint felesége készítette, ő pedig segédkezett benne. A másodikat már ő maga építette, fazekasként a kályhaszemeket is ő korongolta, és életre szólóan elkötelezte magát a szemeskályhákkal.

Azóta már majdnem a 200. kályhánál tart, Keszthelyre költözött, és a Festetics-kastély bejárata melletti kis épületben megnyitotta az idén ötéves születésnapját ünneplő „Kályhák házát.” Lassan 7 éve, hogy kinézte magának leendő műhelyét. „Az önkormányzat újította fel az uradalomhoz tartozó épületet, ott mentem el mellette minden nap, és azt gondoltam: csinálják a házamat!” – meséli. – „A műhely maga a legjobb reklám, jó pár megrendelést hozott már, de több százan hagytak itt névjegyet azzal, hogy kályhát szeretnének.”

Szalay fotó 3.jpg

A házban – melynek minden zuga tele van ötletesen használt régi vagy csak szép tárgyakkal – három helyiség látogatható. Az egyikben a mester dolgozik, korongol, a középsőben kerámia-üzlet működik, a harmadikban látható az egyedülálló kályhamakett-kiállítás. „A közelben működő marcipán-múzeum adta az ötletet. Mindent megcsináltak marcipánból, például a kastély kicsinyített mását. Gondoltam, akkor én kis kályhákat készítek.

Sabján Tibor könyvsorozata alapján – amire a valódi kályhaépítésben is támaszkodik – Imre elkészítette a 19-20. század fordulóján Magyarországon használatos népi tüzelőberendezések 1:10-es mását. „Még 20-30 makettet tervezek, akkor számuk eléri a százat, és nem fognak elférni a jelenlegi helyükön. Cserélgetnem kell majd őket. A legjobb lenne egy vándorkiállítást szervezni, előadással, beszélgetéssel, hogy sokan megismerhessék a gyűjteményt.” – tudjuk meg Imrétől.

Szalay fotó4.jpg

A vándorkiállítás első helyszíne a solymári művelődési ház. A maketteken a hazai kályhatípusok formai különbségeit figyelhetjük meg, de végigkövethetjük a kemenceépítés fázisait is. Érdekes képeket láthatunk a szemeskályha elemeinek készítéséről - a csempék vagy a tetőt díszítő „kupola” korongolásától a párkány kialakításáig. Imre – saját bevallása szerint – ennek az igen összetett munkának minden részletét élvezi.

Érdemes eljönni a kiállítás-megnyitóra is, ahol a mester maga beszél szenvedélyként űzött munkájáról.

A megnyitót követően Huzella Péter és Rátóti Zoltán „A bor filozófiája” című Hamvas Béla estjét élvezhetjük, a solymári Hamvas pincészet borait kóstolgatva. Az előadásra a jegyek elővételben kaphatók 1 500 forintos áron a művelődési házban, a jegy ára magában foglalja a borkóstolón felszolgált borokat és a borkorcsolyát is.


vissza

facebookyoutubeemail